Kultúra, oktatásCsak állj mellém

2015. március 5., csütörtök
 
Csak állj mellém

Féláron juthatnak belépőjegyhez a hölgyek Rácz Gergő március 8-i fellépésére Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

Március 5-től 50% kedvezménnyel válthatnak belépőt a hölgyek, illetve nőismerőseiket, családtagjaikat, szeretteiket koncertjeggyel meglepő urak.

Meghitt koncerttel várja Rácz Gergő énekes, zeneszerző nőnap alkalmából a hölgyeket és kísérőiket a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központba. A március 8-án, este fél nyolckor kezdődő fellépés vendége Wolf Kati lesz.

 

"Nem ez lesz első közös színpadra lépésünk Katival, akivel a Szerelem, miért múlsz? volt az első közös munkánk" - mondta el a VIP-ből és a Fool Moon vokálcsapatából megismert Fonogram-díjas zeneszerző, énekes, producer. Rácz Gergő elárulta, hogy nagyon szereti Wolf Kati  hangját, ezért szólókoncertjére először őt hívta meg vendégművésznek.

"Meghitt és hangulatos örömzenélésére számíthatnak a hölgyek, de a férfiak se fogják be a fülüket" - emelte ki a Dal című műsor döntőjébe több alkalommal is bejutó zenész.

 

A nőnapi koncerten olyan dalok lesznek hallhatok, mint a a nagy slágere, a Csak állj mellém, és amelyek kötődnek Rácz Gergőhöz vagy Wolf Katihoz, valamint az utóbbi hónapok újdonságait és saját nagy kedvenceiket is megszólaltatják. A vasárnapi akusztikus esten a két énekest Tar Gergő cajonon és Nagy Krisztián kíséri gitáron.

 

Olvassa el ezt is!

A báli szezon képei (2015)

A báli szezon képei (2015)

Ha szívesen felidéznék az idei báli szezon legszebb pillanatait, ismerősöket, barátokat, diáktársakat, nézzenek bele a Vásárhelyi Hírek báli képgyűjteményébe.
Ingyen ajándék több százezerért

Ingyen ajándék több százezerért

Idős embereknek tartott termékbemutatón hallották: „…de ha holnap rákos lesz, én pofán röhögöm, ő meg mit csinál, sír.”  Vásárhelyen is naponta csöngenek a telefonok.

 

Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.