SportBronzérem Aradról

2013. május 21., kedd
 
Bronzérem Aradról

A Hódmezővásárhelyi Kosársuli serdülő csapata a 2012/2013-as szezonban a magyar bajnokságon kívül részt vett az ABL Junior Liga versenyrendszerében is.

 

 

 

 

 

Az aradiak által szervezett 10 csapatos nemzetközi küzdelemsorozat közel hat hónapig tartott. Szabó Attila 1999-es születésű tanítványai a harmadik helyen végeztek, ráadásul egy évvel idősebbek között.

 

A vásárhelyi csapat az alapszakasz 18 mérkőzésén 12 győzelmet szerzett és hatszor szenvedett vereséget, ezzel bekerültek az aradi Final four-ba (Döntő négyes). Itt az elődöntőben kevéssel kikaptak, de a bronzmeccset nagy küzdelem után 1 ponttal megnyerték.

 

Békési SZSK - Vásárhelyi KS 63-57 (16-13, 19-8, 11-19, 17-17)

legjobb dobók: Forrai Simon 15, Nagy Dominik 12, Kovács Ádám 8, Rozsos Bence és Szabó Barnabás 7-7

 

Vásárhelyi KS - New Generation Timisoara 64-63 (16-16, 12-14, 18-9, 18-24)

legjobb dobók: Kovács Ádám 14, Forrai Simon 10, Nagy Dominik és Szabó Barnabás 8-8,  Becsei Viktor 7

 

Olvassa el ezt is!

Nagy Alex kettős diadala

Nagy Alex kettős diadala

A vásárhelyi klub motorosai két géposztályban is diadalmaskodtak az Országos  Junior és Senior bajnokságon. Június 2-án a Rollandringen lesz a Magyar Bajnokság második fordulója.
Őrizetbe vették a vásárhelyi tolvajt

Őrizetbe vették a vásárhelyi tolvajt

A gyanú szerint Sz. Márk egy szórakozóhelyről női táskát, több élelmiszerboltból pedig alkoholt lopott. Május 19-én a rendőrök elfogták, kezdeményezték az előzetes letartóztatását.
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

A 28. Croatia Karlovac Open taekwondo versenyen idén is sikerrel vett részt a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 

És ezt már olvasta?

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.