Kék hírekBokor alatt TV készülék

2011. január 20., csütörtök
 
Bokor alatt TV készülék

Lakossági bejelentésnek köszönhetően betörőket sikerült elfogni szerdán délelőtt Újszegeden.

 

 

Egy, a közelben tartózkodó személy figyelt fel két gyanús férfire, akik az egyik házból különféle műszaki eszközöket cipelnek ki. Azonnal hívta a rendőrséget, és a kiérkező egyenruhások  elfogták őket, a háztól nem messze az egyik bokorban pedig megtalálták a lopott tárgyak egy részét.

Mint kiderült, a két férfi a házba az ajtót befeszítve jutott be, ahonnan mintegy félmillió forint értékben vittek ki többek között tévét, laptopot, fényképezőgépet, ruhaneműt, ékszert, melyeket az egyik közeli bokorban rejtettek el.

Előállításukat követően a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket, akik – mint kiderült – nem először vétettek a törvény ellen. Büntetett előéletűek, egyikük tavaly az év utolsó napján, míg a másik alig egy hete szabadult, akit már egy másik ügyben gyanúsítottként kihallgatták. Mindkettejüket őrizetbe vette a Szegedi Rendőrkapitányság.

 

Forrás: CSMRFK

 

Olvassa el ezt is!

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki elcserélt autóját meg nem engedett módon követelte vissza.
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

Az agrárium ünnepe

Az agrárium ünnepe

Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
 
Ütős hétvége a Hódtóiban
Ütős hétvége a Hódtóiban Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.