Kultúra, oktatásBlendenyitogató Mártélyon

2015. február 16., hétfő
 
Blendenyitogató Mártélyon

A Lucien Hervé Kameraklub szervezésében, a tavaly  október végén tartott első mártélyi fotózás folytatásaként ismét egy szakmai kirándulás lesz.

 

 

 

 

A Lucien Hervé Kamera Klub újabb mártélyi fotótúrát tervez február 21-én. A találkozó délután 3 órakor a Mártélyi Holtág strandparkolójában lesz.

Török János a Kameraklub titkára tájékoztatása szerint a rövid megbeszélést követően indulnak tovább az oktatók által kijelölt helyszínekre. Az érdeklődőket négy csoportra osztják majd, és portré illetve tájfotózással is foglalkozhatnak.
A túrát négyfős szakmai kíséret is támogatja; Baranovszky Jenő, Vári Dénes, Pásztor András és Varga András.

Mint arról írtunk, október végén a vártnál nagyobb érdeklődés mellett tartott szakmai délutánt Mártélyon a Lucien Hervé Kamera Klub. Akkor közel negyven vásárhelyi fiatal és idősebb ismerkedett a táj- és portréfotózás fortélyaival. Ismert fotósok, köztük hívatásosok vezetésével - „az örök téma” - a Mártélyi Holtág természetfotózása mellett, két modell segítségével portrézni is lehetett.

Török János a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a Klub számára öröm volt, hogy a vártnál többen érdeklődtek a szakmai kirándulás iránt. Ezért is szervez a Kameraklub egy újabb „workshopot” február  21-én.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Markó Csaba vezető marad

Markó Csaba vezető marad

Liberális kurva, tiplizzél! címmel megjelent cikk miatt perelt a hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal kabinetfőnöke, aki a SZIN-en egy lányt megpofozott.
Szezonbeli 13. siker Szolnokon

Szezonbeli 13. siker Szolnokon

Vas Péterék a sérüléssel küszködő, így mindössze 3 percet játszó Vejinovics nélkül végig vezetve győzték le a fiatal Szolnoki Olaj U23 KK-t.
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
Idén két újabb név került a dicsőség falra

Idén két újabb név került a dicsőség falra

A sokéves hagyományt folytatva idén Czuprák László Ákos  és Enyedi Sándor neve került fel a Hódtói Sportcsarnok dicsőségfalára.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.