KözéletBíztató távlatok

2010. november 15., hétfő
 
Bíztató távlatok

Nyolc év után először van megegyezés a kormányzat és az egyházi szakértők között a zárszámadási törvényt illetően. Vásárhelyen három intézményt érint.

 

Ennek kézzelfogható eredményeként a 2009-es évre visszamenőleg összesen 757 millió forint egyházi közoktatási kiegészítő normatíva, valamint egymilliárd forint kiegészítő támogatás kifizetését tervezik. Megemelik az egyházi iskolák plusznormatíváját is, 230 ezer forintra. A kormány nem titkolt szándéka szerint ezzel az intézkedéssel az önkormányzatoknak megkönnyítené az intézményátadást. Hódmezővásárhely már évek óta megnyugtatóan rendeződött az egyházi iskolák helyzete.

Dr. Kádár Péter a Bethlen Gábor Református Gimnázium igazgatója üdvözli a megegyezést, mert így, mint mondta lehetőség adódik a patinás épület elmaradt felújítására, a nyílászárók cseréjére és a számítógéppark megújítására. Hódiné Földesi Sára, a Szőnyi Benjamin Református Általános Iskola igazgatója is az iskolaépület állagmegóvására, a komfortérzet javítására fordítaná a többletforrást. Juhászné Wolf Edit, a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola igazgatója elsősorban a tantermek bútorzatának felújítását, kicserélést tartaná fontosnak és mint portálunknak mondta, ha az egyház valóban megkapná az említett normatívát, biztonságosabb lenne az intézmény fenntartása. Ennek mértékét a Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság, a Szeged-Csanádi Egyházmegye közoktatási intézményfenntartó szervezete határozza meg.

 

Olvassa el ezt is!

Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Gerendáson rendezték meg a VIII. Fehér Kupa és VIII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt.
Civil- és sportszervezeteket támogattak

Civil- és sportszervezeteket támogattak

Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
 
Ütős hétvége a Hódtóiban
Ütős hétvége a Hódtóiban Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.