GazdaságBizottság vizsgálja a vásárhelyi K'art ügyet

2018. május 3., csütörtök
 
Bizottság vizsgálja a vásárhelyi K'art ügyet

Megalakult a K'Art-ügyet kivizsgáló bizottság Hódmezővásárhelyen, a testület egyik célja annak mérlegelése, miként történhetne meg az építőipari cégcsoport kifizetetlen alvállalkozóinak méltányosságon alapuló kárrendezése.

 

 

 


 

Benkő Zsolt (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő, akit a bizottság alakuló ülésén elnökké választott azt mondta, a városban még soha nem fordult elő hasonló nagyságrendű bűncselekmény.

A Balogh Imsi Sportcsarnok felépítése során 800 millió forint "tűnt el nyomtalanul", és több tucat kifizetetlen kis- és közepes vállalkozás ment csődbe. A vizsgálóbizottság célja, hogy a hódmezővásárhelyiek végre tisztán lássanak a K'Art cégcsoport ügyében, valamint annak megvizsgálása, miként történhetne meg az építőipari cégcsoport kifizetetlen alvállalkozóinak méltányosságon alapuló önkormányzati kárrendezése - közölte a képviselő.

A képviselő sajnálatosnak nevezte, hogy Márki-Zay Péter (független) polgármester a közgyűlés a bizottság létrehozásáról hozott közgyűlési döntést követően csaknem egy hónapot késlekedett a testület összehívásával.

 

A testület elfogadta munkatervét, amely alapján meghallgatnak több egykori alvállalkozót, valamint a károsultak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetőjét, Szabó Bálintot is, aki javaslatot tett arra is, hogy a bizottság egyik ülésére hívják meg a cégcsoport egykori tulajdonosát és vezetőjét, Kendi Imrét, valamint a polgármestert is.

Cseri Tamás (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő elmondta, a Márki-Zay Péter meghallgatása elkerülhető lenne, ha a politikus nyilvánosságra hozná az időközi választáson használt kampányszámlájának adatait, így kiderülne, kitől és mekkora támogatást kapott.

Szabó Bálint a bizottsági ülés előtt tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, Márki-Zay Péter két hónapja nem válaszol arra a kérdésre, hogy kapott-e támogatást kampányához Kendi Imrétől vagy a K'Art cégcsoport valamelyik korábbi vezető tisztségviselőjétől.

A jogász szerint amennyiben kapott támogatást Kenditől, az elfogadhatatlan, hogy hatvan vállalkozást 800 millió forinttal megkárosító ügy haszonélvezője vezető politikus, egy megyei jogú város polgármestere legyen.

 

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Szabó Bálint ismét színre lépett


 

 

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Újabb szúnyogirtás Vásárhelyen

Újabb szúnyogirtás Vásárhelyen

Az önkormányzat újabb, soron kívüli földi-kémiai gyérítést rendelt meg a katasztrófavédelem központilag biztosított légi-biológiai eljárása mellett.
Berei Béla világbajnoki ötödik

Berei Béla világbajnoki ötödik

A vásárhelyi taekwondos a magyar válogatott tagjaként Tunéziában ért el nagy nemzetközi sikert. A következő állomás Marokkó, az egyhetes középiskolás világjátékok.
Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették a napok óta keresett 35 év körüli agresszív nőt, aki több személyt inzultált a városban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.