Kultúra, oktatásBethlenes diákok újabb országos sikere

2017. március 24., péntek
 
Bethlenes diákok újabb országos sikere

Március 24-én  Budapesten, a Fasori Református Kollégium Julianna Általános Iskolája rendezte a Béres Ferenc Országos Református Éneklő Versenyt. Minden évben - így idén is az ország különböző helyeiről 40 iskola  kétszáznál több diákja vett részt.

 

 

 

 

 

A különleges megmérettetésnek számító énekversenyre 3 kötelező énekkel (1 genfi zsoltár, 1 dicséret és 1 népdal egyik versszakával) és 1 szabadon választott népdallal kellett felkészülni.

A zsűri minden kategóriában két főből áll, tagjai a református egyházzene és zenepedagógia legkiválóbb művelői közül kerülnek felkérésre.

 

Idén a vásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium 4 tanulója nevezett be.

Forrai Fruzsina kategóriájában országos 1. helyezett lett. Kimagasló sikere, több éves következetes felkészülés eredménye. A most nyolcadikos diák ugyanezen a versenyen 2015-ben aranyminősítés mellett még csak harmadik volt.   

 

A csoportok versenyében a Bethlen 5. osztályos tanulói -  Prikler Dorka Abigél, Tordai Léna és Erdélyi Maja - a felső osztályosok kategóriájában az országos 2. helyezést szerezték meg.

 

Csorba Emese évek óta sikerrel készíti fel növendékeit a versenyekre, a Vásárhelyi Hírek kérdésére elmondta, minden évben nagyon erős mezőny jön össze az ország minden részéből, az énekesek számára általában a zsoltárok éneklése jelenti a legnagyobb nehézséget.

 

A bethlenes diákok szintén országos eredményt értek el március 10-én Nyíregyházán, a Református Iskolák Kárpát-medencei Találkozóján rendezett népdaléneklési versenyen.

Prikler Dorka és Tordai Léna, illetve Forrai Fruzsina és Hegyi Bálint duettben egy szabadon választott tájegység népdalcsokorral kategóriájukban országos második helyezettek lettek.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A HLKC serdülő és U11-es csapata nyerő szériában

A HLKC serdülő és U11-es csapata nyerő szériában

Amíg a HLKC Felnőtt Csapata bukdácsol az NB I/B-ben, addig a vásárhelyi Leány Kézilabda Klub utánpótlás gárdái országos sikereket aratnak.
Egy vásárhelyi kislány lett a világ legbájosabb gyermeke

Egy vásárhelyi kislány lett a világ legbájosabb gyermeke

Magyar siker gyermekszépségversenyen: a 4 éves hódmezővásárhelyi Nagy Boglárka lett a kategóriájának legjobbja a Little Miss & Mister Galaxy versenyen Bulgáriában.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.