MozaikBethlen báli tudósítás, kicsit másképp

2011. január 13., csütörtök
 
Bethlen báli tudósítás, kicsit másképp

Meglepő módon idén – végre- alig volt látható a hölgyek rövid szatén blúza alatt, a tánc közben önálló életet élő rengő pocak.

 

 

Új divatnak hódol a vásárhelyi ifjúság. Bálba csak 9 után járnak. Sőt a kilenc, inkább tíz. Tömegével érkeztek a bálozók jóval a nyitótánc után, persze a második táncról már nem is maradtak le. Idén 57 táncos pár nyitotta az egyúttal vásárhelyi szezonnyitó Bethlen bált a Hódtói Sportcsarnokban. A terem meglepően  ízléses díszítése eltakarta, feledtette a sportlétesítményre jellemző elmaradhatatlan műtárgyait. Talán egyedül a terem oldalán lógó háló utalt arra, hogy ezen a parketten  labda is pattoghat. Szombaton este azonban a táncos lábaké volt a főszerep. A tavalyi és tavaly előtti 79 pár helyett, idén csak 57 pár adta a szinte már hagyományosan, Baranyi Anett és Tóth Krisztina által koreografált nyitótáncot. Természetesen a lányok - idén egy-egy kis színes tüll díszítéssel „megbolondított” - fehér ruhacsodákban, a fiúk pedig feketében, csokornyakkendőben vonultak be. A szülők és a hozzátartozók pedig sápadozhattak, ámuldozhattak azon, hogy szeretett lányaik már hölgyek, és a fiaik – néhány kivétellel - már fiatalemberek. Az a bizonyos néhány kivétel ebben az évben is abból adódott, hogy  kevesebb a végzős fiú, ezért aztán néhány harmadikos is bedobta magát. A Városi Fúvószenekar közreműködésével az elmaradhatatlan bécsi keringőn kívül Vivaldi Négy évszak című művére táncoltak, majd egy kevésbé szokásos szalontánc következett, a Dominikai Köztársaságból származó bacha-tangó. A lányok az abroncsos széles ruhák kényszerítette kompromisszumokkal sikerrel gyűrték le - a tánc világában - jellegzetesen erotikusnak tartott bachata-t. Ezután a táncosokból a jókedvet és felszabadultságot sugárzó csárdás zárta a Bethlen 2011-es báljának nyitányát.

 

A fekete még mindig bejön

 

A vacsora után megtelt a parkett táncosokkal amelyhez  Wurlitzer és Tequila Zenekar adta a zenét a tőlük megszokott remek rutinnal. Ez az időszak egyúttal a szokásos korzózás kezdetét is jelenti, hiszen, valljuk be, a lányok, hölgyek nem véletlenül készültek ruhakölteményeikkel már hónapok óta. Az óvatosabbak semmit sem bíztak a véletlenre, nem improvizáltak: megmaradtak az „abból baj nem lehet” fekete, valamivel térd alatt végződő ruháknál. Igaz az est folyamán 6-8 egyforma, kicsit a fekete csipkés kombinéra hajazó ruhákban egymással csicsergő lányok látványa nem éppen a vidám báli hangulatott sugalta.  

 

Gazdagon redőzött

 

Legyünk őszinték, a kép még mindig elég eklektikus, mert valóban az est folyamán láttunk ruhakölteményeket is, szép ruhákat is és... és néhány „költeményt” is. Plüss jellegű nadrágkosztümök, nadrágszoknyák, színes kiskosztümök ugyanúgy „felvonultak”, mint a most igazán divatos lágy esésű muszlinból készült ruhacsodák. Öröm volt látni, hogy idén már többségében ez utóbbi anyagokat és fazonokat választották a bálozó hölgyek. Az azért talán örök rejtély marad, hogy a kissé nagyobb tomporral megáldott kishölgyeknek, ki ajánlja a gazdagon redőzött metálfényes függönyanyagból készült fazont…?! Viszont, meglepő módon idén – végre- alig volt látható a főként molettebb hölgyek rövid szatén blúza alatt, a tánc közben önálló életet élő rengő pocak. A fiatalemberek valamivel egységesebb képet mutattak, a hagyományok által elvárt sötét öltöny miatt. Anyukák, apukák figyelem! Az idén érettségiző fiaiknak lassan-lassan meg kell tanulni maguknak megkötni a nyakkendőt.  

A szezonnyitó Bethlen bál Hódmezővásárhely egyik kiemelkedő társadalmi eseménye volt idén is. Almási és Kószó alpolgármester urak valamint több önkormányzati képviselő mellett ott volt – szokásos kifogástalan eleganciájával - Dr. Lázár János polgármester is, akinek mint ismeretes a Bethlen Gábor Református Gimnáziumi évek alapozták meg politikusi elhivatottságát.      

 

Olvassa el ezt is!

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki elcserélt autóját meg nem engedett módon követelte vissza.
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Gerendáson rendezték meg a VIII. Fehér Kupa és VIII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt.
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

Az agrárium ünnepe

Az agrárium ünnepe

Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.