KözéletBecsületbeli kötelesség a szabadságharc örökségét ápolni

2019. március 13., szerda
 
Becsületbeli kötelesség a szabadságharc örökségét ápolni

A szabadságharc olyan örökséget hagyott ránk, amit oltalmazni, ápolni mindig becsületbeli kötelesség – fogalmazott Kádár Pál, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára március 12-én, kedden az 1848-49-es forradalom évfordulója alkalmából a Magyar Honvédséggel együttműködő társadalmi szervezetek részére rendezett központi ünnepségen a fővárosban.

 

 

 


Az államtitkár a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban megtartott ünnepségen elmondta: a magyar történelem legszebb, egyben legismertebb fejezete az 1848-49-es forradalom és szabadságharc. A polgári átalakulásért vívott harc hősiessége máig érvényes, nemzeti céljai eleven erőként élnek és hatnak nemzedékről nemzedékre. „Március 15-e olyan ünnep, amellyel minden korosztály, minden társadalmi réteg azonosulni tud, mert 171 évvel ezelőtt az egész nemzethez szóltak a márciusi ifjak, s később a szabadságharc katonai és politikai vezetői egyaránt” – fűzte hozzá.

Az elismerésben részesültekhez szólva az államtitkár kiemelte: ahhoz, hogy a haderő igazán sikeres és alkalmazható lehessen, szükség van a társadalmi szervezetek támogatására is. „Önök napjaink honvédelmének, honvédségünk sikeres küldetésének legfontosabb támaszai, segítői. Köszönet illeti önöket, mindannyiukat azért az önzetlen munkáért, amellyel hozzájárulnak egy alkotó, befogadó és követelményt támasztó társadalmi környezet kialakításához” – fogalmazott Kádár Pál.

 

Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség vezérkar főnöke kitüntetésben részesítette a hódmezővásárhelyi Kovács Ferencet.

A Történelmi Vitézi Rend tagjának a hadisírok gondozásában és a nemzetvédelemben kifejtett tevékenysége alapján a Honvédelemért Kitüntető Cím III. fokozatát adományozták.

 

 

Mint ismeretes Kovács Ferenc, a Történelmi Vitézi Rend helyi csoportjával már évek óta végzi a hódmezővásárhelyi első- és második világháborús hadisírok felkutatását, és azoknak gondozását.

Rendszeres résztvevője a világháborús megemlékezéseknek. A helytörténeti kutató ünnepi beszédeivel, illetve előadásaival az erre vonatkozó történelmi emlékek autentikus tolmácsolója.

 

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Folytatódik a lakás-keringő

Folytatódik a lakás-keringő

Semmi jel nem utal korrupcióra Nagy Ernő képviselő lányának lakásügyében - közölte Márki-Zay Péter polgármester keddi sajtótájékoztatóján.

Március 15-e Hódmezővásárhelyen

Március 15-e Hódmezővásárhelyen

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulója alkalmából rendezett városi ünnepség programja.
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.