Kultúra, oktatásBallagtak a jövő mezőgazdászai

2018. május 18., péntek
 
Ballagtak a jövő mezőgazdászai

Pénteken délelőtt szülők, hozzátartozók, nem egy végzősnek pedig férje, felesége, gyereke kísérte el a diplomázásra készülő egyetemi hallgatót. A ballagók összetételét a mezőgazdasági és a vadgazda mérnök nappali és levelező tagozatára járók korkülönbsége magyarázza.

 

 

 

 

 

43 mezőgazdasági mérnöki BSc nappali és levelező tagozatos, 10 vadgazda mérnök nappali és levelező tagozatos, valamint 28 (kertészeti, környezetgazdálkodási, mezőgazdasági) felsőoktatási szakképzésesben részt vett hallgatót köszöntöttek idén. 

A ballagás ugyan pénteken megvolt, de a félév gyakorlat után, decemberben kezdődnek a záróvizsgák és a védés. A diplomakiosztó február elején lesz.

 

Délután, idén is, mint minden esztendőben a Kutasi úti Tangazdaságból elindul a sárgulási fogatos felvonulás.

 

Megírtuk, Hódmezővásárhely jellegzetességéhez, tradíciójához tartozik, hogy a ballagás napján a hallgatók fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is. Ez a 'Sárgulási felvonulás' annak ellenére sem szakadt meg, hogy a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara is átállt a 6 plusz 1 féléves tanrendre, amely az úgynevezett BSc képzés keretében a 3 év után még egy félév gyakorlathoz köti a diploma megszerzését. Így a fogatokra péntek délután felülő 81 végzős, majd csak decemberben veheti át a diplomáját.

 

A végzősök, valamint a Kossuth téri ünnepség résztvevői számára még nem ér véget a nap, hiszen szintén több évtizedes hagyomány a Sárgulási Bál, amely este 7 órától a Fekete Sas földszinti termében lesz.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Felvidéki magyar egyetemisták az Emlékpontban

Felvidéki magyar egyetemisták az Emlékpontban

A komárnoi Selye János Egyetem Tanárképző Karának másodéves biológia szakos hallgatói keresték fel szerdán a hódmezővásárhelyi Emlékpontot.

Az emberi immunrendszer különböző szervek komplex hálózata

Az emberi immunrendszer különböző szervek komplex hálózata

Az immunrendszer erősítéséhez a legtöbb embernek életmódváltásra volna szüksége, és olyan táplálék-kiegészítőkre, melyek segítenek ebben a folyamatban.
Kezdődik a dinnyeszezon

Kezdődik a dinnyeszezon

A Dél Alföldön is sok család megélhetését biztosítja. A következő héttől már nagy mennyiségű magyar dinnye fog rendelkezésre állni.
A Pick Szeged a nyolc közé jutott

A Pick Szeged a nyolc közé jutott

A Pick Szeged hazai pályán kiütéses, 11 gólos győzelmet aratott a svéd Kristianstad ellen a férfi kézilabda EHF Kupa  meccsen. Képekkel! 
 

És ezt már olvasta?

A Kistérségi Amatőr Művészeti Fesztivál döntősei
A Kistérségi Amatőr Művészeti Fesztivál döntősei Az elődöntők után 11 produkció jutott be a döntőbe, amely december 14-én 18 órakor kezdődik a BFMK színháztermében.
 
Horizont - A Kerámia Szimpózium idei alkotásai
Horizont - A Kerámia Szimpózium idei alkotásai Az Alföldi Galériában december 5-én, csütörtökön 16 órakor nyílik meg a XXII. Vásárhelyi Kerámia Szimpózium beszámoló kiállítása.
 
Báli menetrend Hódmezővásárhelyen 2020
Báli menetrend Hódmezővásárhelyen 2020 Öt iskola, valamint az Orvosbál, a Vadászbál, a Huszárbál és a Gazdasági Egyesület rendezvényei adják 2020-ban a megyei jogú város báli szezonját.
 
2020 divatszíne a Neo Menta
2020 divatszíne a Neo Menta Kapocs a technológia, a tudomány és a természet között a Neo Mint. A 2020-as év színe a NEO MENTA. Optimista hangulatot sugároz a 2020-ban aktuális eseményekre reflektálva.
 
A családfakutatás rejtelmei
A családfakutatás rejtelmei A vásárhelyi Levéltárban maximális létszámmal december 4-én elindult az első családfakutató kurzus, amely a Magyar Nemzeti Levéltár HETEDÍZIGLEN programjának része.
 
Báli menetrend Hódmezővásárhelyen 2020
Báli menetrend Hódmezővásárhelyen 2020 Öt iskola, valamint az Orvosbál, a Vadászbál, a Huszárbál és a Gazdasági Egyesület rendezvényei adják 2020-ban a megyei jogú város báli szezonját.
 
Érmes helyezésekkel végeztek a vásárhelyi mazsorettek
Érmes helyezésekkel végeztek a vásárhelyi mazsorettek A Mezőtúr Open Nyílt Majorette Versenyre 19 csoport nevezett be, köztük az éppen most egy éves Crystal Dance Club mazsorettjei.