KözéletBáli szezon - báli divat 2014

2014. január 1., szerda
 

Ha azt gondoljuk, van új a Nap alatt, hát nagy tévedés! Mert hát 2014-re ismét divat a testhezálló, nőies fazon, ami felidézi az 1940-es évek hangulatát, de természetesen modern köntösbe öltöztetve.

 

 

 

 


Ennek hallatán a mai nagyik, dédik  most jókat kuncognak: „Na tessék, tavaly meg a 30-as 40-es évekbeli peplum futott be!”  

Nos, a 40-es évek jegyében az egyik leglátványosabb változás az lesz, hogy az évek óta szinte egyeduralkodó szűk nadrágokat a bő szárú nadrágok váltják fel. A bő szabás a farmertól az elegánsig mindenféle stílusú nadrág esetében trendi lesz, mégpedig leginkább éktalpú cipőkkel kombinálva.

Bár már a tavalyi kollekciókban is felbukkantak, igazán 2014-ben jönnek majd divatba a legalább térd alá, illetve a lábszárközépig érő úgynevezett midiszoknyák, illetve az ilyen szoknyamegoldással készült egyberuhák. Ennek persze most örülnek a lábaikkal kevésbé elégedett lányok. Azt se feledjük, a konzervatívabb szoknyahossz kifinomultabbá teszi a megjelenésünket, viszont tény, hogy meg kell majd szoknunk és meg kell tanulnunk viselni.

A szűkülő ceruzaszoknyák és az A vonalú szoknyák szinte minden testalkathoz passzolnak a soványtól teltig, egyenes szárú szoknyát viszont csak akkor válassz, ha keskeny a csípőd és vékonyak a lábaid. A térd alá érő szoknyák esetében nagyon figyelj a szoknyahosszra: ha alacsony vagy, csak épphogy a térd alá érjen a szoknya, ha pedig erős a vádlid, a szoknyahossz ne a legszélesebb pontján „vágja el”, az ugyanis optikailag tovább vastagítja.  

 

Az alkalmi viseleteknél Magyarországon továbbra is domináló fekete szín miatt ne csodálkozzunk. A tavalyi divattrendről írt cikkünkben idéztük Léber Barbara divattervezőt: „Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom a szalonomból öltözködő hölgyek igényét, akkor így hangozna: „kis fekete“ szexis változatban. Mi magyar nők valahogy nem színesben képzeljük el az alkalmi megjelenést.”

 Szavait alátámasztják a Vásárhelyi Hírek olvasói által igen kedvelt báli tudósításaink, amelyek a feketét évek óta a vásárhelyi báli öltözködés tuti nyerő színeként emlegetik.

Most sem lesz ez másképpen, ami rendjén is van, hiszen a vágyaknak legtöbbször a pénztárca szab határt. Az ötletes megoldások viszont feldobhatják a klasszikus alkalmi viseletet. A szabásvonalak, díszítések megkülönböztethetik az év többi eseményén viselt ruhától, jobban hangsúlyozhatják a nőiességet, mélyebbek lehetnek a dekoltázsok, vagyis szabadabb, konvencióktól mentesebb lehet az öltözködés.

 

Megírtuk, 2014 divatszíne a ragyogó (lilás-rózsaszín) orchidea, azaz a Radiant Orchid szín. (Erről cikkünk a lap alján.)

Ehhez a színhez, illetve árnyalataihoz képest kevésbé hangsúlyosan, viszont egyértelműen jelen lesz a rózsaszín is, azonban végre nem az elmúlt években unásig erőltetett neon, hanem finom, „babás”, illetve barackos árnyalatokban.

Az idei, illetve az előző évek divatjából még 2014-be is elkísér minket a csipke. A csipkebetétek, csipkeszegélyek és a teljesen csipkés ruhadarabok egyaránt trendik lesznek, mégpedig elsősorban fehér, illetve világos pasztell árnyalatokban.

Újra előkerülnek a pöttyök, azonban ezúttal nem önálló mintaként, hanem elsősorban vegyes mintázatú ruhadarabok, anyagok elemeiként.

 

A végére egy jó tanács: Egyáltalán nem kell dilemmázni azon, hogy szeretnénk-e követni a legújabb trendet, figyelmen kívül lehet hagyni, sőt akár lázadni is lehet ellene! A divatdiktátoroknak egyetlen cél lebeg a szemük előtt: létezésük látványos bizonyítási kényszere. Ők mindig és mindent befolyásolni akarnak. Igaz, ugyanakkor az a helyzet, hogy a divatnak nincsenek rögzített szabályai. Ezért aztán nem kell kényszerré válnia, hogy vásárolni kell. „Ha szeretsz valamit, viseld, és hogy megy-e a legfrissebb trendhez? Kit érdekel, ha jól érzed magad benne!”

 

 Kapcsolódó cikkeink:


Íme, ez lesz 2014 divatszíne

 

Báli szezon - báli ruhák 2013

 

London Fashion Week 2013/14 (London Divathét kollekciói 2013/14):

 
 
Selmeczi Dorottya - VH
 

Olvassa el ezt is!

Ezeken a napokon nem dolgozunk 2014-ben

Ezeken a napokon nem dolgozunk 2014-ben

Két háromnapos, két négynapos és egy ötnapos pihenőnek örülhetnek azok a munkavállalók, akiknek nem kell ezeken a napokon is robotolni.
Hamis cuccok a karácsonyfa alatt is?

Hamis cuccok a karácsonyfa alatt is?

"Szeretnék dicsekedni! Náki a cipőm, Owega az órám, Odidosz a dzsekim, Sonia a fülhallgatóm, legurítok egy Heimekem sört." Nem a kiejtése rossz: hamis rajta az összes cucc!
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
Elkezdődtek az idei érettségik

Elkezdődtek az idei érettségik

A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.