Sportolóink legszebbjeiBajusz Virág - baseball, softball játékos

2013. december 7., szombat
 
Bajusz Virág - baseball, softball játékos

16 éves. a Hódmezővásárhelyi Beavers Baseball és Softball Club játékosa. "Szeretnék minél magasabb szintre jutni és jó eredményeket elérni az egyesületemmel, és idővel a felnőtt válogatottba is bekerülni."

 

 

„Anyukám gyakran rám szól, hogy ne pörögjek annyira. Hát tény, hogy egy perc nyugtom sincs, mindig mennék, buzognék. Lehet, hogy ezért is szeretnék újságíró lenni?”

 

Különleges sportot űz, az európai ember számára nehezen érthető szabályrendszerű baseball könnyebb változatát. Mármint csak a labda könnyebb, ezért hívják softballnak.

 

„Nekem is kellett félév mire összeállt bennem minden, de most már értem a szabályokat és azt is, hogy miért vannak oda érte az amerikaiak”

 

 

Hát az biztos, hogy nem mindennapi látvány, egy baseball ütőt lóbáló lány. Pedig nincs egyedül, csak éppen ő az elsők egyike Hódmezővásárhelyen. Ha valakinek kétségei vannak, hogy mit keres a kezében egy ilyen ütő, annak eláruljuk, hogy a most 16 éves Bajusz Virág már tavaly korosztályos softball utánpótlás válogatott volt. Meg is hívták tavaly a válogatottal Horvátországba. Készül rá idén is.

 

A sport szeretete családi vonás. Csinált ő mást is: triatlon, taekwondo és standard tánc. Ez utóbbi sportban ha lett volna stabil párja, akkor most talán nem a „hazafutás, bázifutás, inning” vagyis a baseball sportzsargonja izgatná.

 

„Szeretnék majd egy edzőit is elvégezni. Igazából majd a médiában szeretnék elhelyezkedni, szívesen lennék riporter, újságíró. Szóval minden ami az emberi kommunikációval összefügg.”

 

A HISZK Eötvös József Székhelyintézményben tanul média és kommunikáció szakon. Máris van benne némi elhivatottság, hiszen kevés szabadidejében barátnőjével néha csak úgy járják a várost és fotózgatnak.  

 

Egyébként kevés a szabadideje.

„Szerintem fontos a kikapcsolódás mert az boldoggá teszi az embert és anélkül a sport sem megy olyan jól. Persze tudni kell, mikor engedheted meg magadnak. Szeretek a szabadban lenni, szóval bármilyen kirándulás vagy sportesemény jöhet! Na meg persze egy kis vásárlásra mindig kapható vagyok. Nem sokat lógok a facebookon az biztos!”    

 

Elszánt, lendületes lány, érezni rajta, hogy már most sem lehet eltántorítani az elhatározásától.   

 

Kedvenc mondása sem véletlen: „A bajnokok is voltak kezdők, csak ők nem adták fel!”

 

Olvassa el ezt is!

A rontás ellen egy Szent helyen eltüntetett tízmilliók

A rontás ellen egy Szent helyen eltüntetett tízmilliók

Hódmezővásárhelyi áldozatai is vannak A. Szilviának, akit nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének elkövetésével vádolnak. Április 19-én tárgyalták.
A korábbinál több ösztöndíjas hallgatót vesznek fel idén

A korábbinál több ösztöndíjas hallgatót vesznek fel idén

Valamivel több mint 95 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba. Ebből első helyen 64 ezren alapképzésre, mintegy 8500-an osztatlan képzésre adták be papírjaikat.
Idén két újabb név került a dicsőség falra

Idén két újabb név került a dicsőség falra

A sokéves hagyományt folytatva idén Czuprák László Ákos  és Enyedi Sándor neve került fel a Hódtói Sportcsarnok dicsőségfalára.
Tizedik Kosársuli győzelem

Tizedik Kosársuli győzelem

Régi idők hangulatát idézte a Hódtói Sportcsarnokban a Vásárhelyi Kosársuli. A zsúfolásig telt lelátók előtt remek játékkal legyőzte a Veszprémet.