SportBaján kezdi a rájátszást a Kosársuli

2015. április 17., péntek
 
Baján kezdi a rájátszást a Kosársuli

Az alapszakaszt követő kéthetes szünet után Baján kezdi meg szombaton a rájátszást a Vásárhelyi Kosársuli.

 

 

 

 

A kék-sárgák hiába szerezték meg a keleti csoport első helyét, a bajnoki kiírás változása miatt ugyanis nem jutottak pályaelőnyhöz. A helyezés különbségek ellenére Vejinovicsék nem számíthatnak sétagaloppra a bajaiak elleni két győzelemig tartó párharc első ütközetében.

 

A Bács-Kiskun megyeiek igen erős kerettel rendelkeznek, amiről a Kosársuli szurkolói a mindössze 2 ponttal megnyert Hepp-kupa nyolcaddöntőn már megbizonyosodhattak. A legnagyobb veszélyt a nyugati pontkirály Mándity Máté jelentheti, de Nebojsa Katyanszkit és Ágfalvi Bálintot sem szabad majd szem elől téveszteni. Emellett nagy előny a nagy tekintélynek örvendő Hosszú István vezetőedző személye is.

 

Ennek ellenére jó előjelekkel készülhetnek a rangadóra a hódmezővásárhelyiek. A gárda legutóbbi két találkozóján türelmesen és taktikusan játszva, látványos támadójátékkal előrukkolva győzte le előbb a Békést, majd a szintén keleti első helyre hajtó Debrecent. Sőt a sportághoz értőknek az is feltűnhetett, hogy az együttes szakmai vezetői igencsak felkészítették a spílereket ellenfeleik stratégiájából. Mindehhez olajozott, óramű pontosságú és kreatív produkció társult.

 

A vásárhelyi közönség április 25-én láthatják kedvenceiket playoff meccsen a Hódtói Sportcsarnokban.

 
 
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Misszióra készülnek a vásárhelyi katonák

Misszióra készülnek a vásárhelyi katonák

A közeljövőben utazik ki az a 30 fős kontingens, amelynek gyakorlati kiképzése hamarosan befejeződik. Túlnyomó többségük a 3. Bercsényi Miklós lövészzászlóaljának katonáiból áll.
Motocross Kelet Kupa sorozat rajt Vásárhelyen

Motocross Kelet Kupa sorozat rajt Vásárhelyen

Izgalmas futamok, remek napsütéses idő, rengeteg néző. Április 12-én rendezték a Rolandringen az idei motocross szezon első pontszerző versenyét.
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

Halálra gázolt egy embert a vonat

Halálra gázolt egy embert a vonat

Vásárhely és Mindszent között a hétfő délelőtti órákban helyre állt a vonatközlekedés. A helyszínelést befejezték.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.