GazdaságAzonos színvonalúak lettek a vásárhelyi óvodák

2019. május 24., péntek
 
Azonos színvonalúak lettek a vásárhelyi óvodák

Mint ismeretes 2014 áprilisában hat óvodára kiterjedő energetikai korszerűsítési program indult, ami - némi csúszással a nyár végi átadás helyett - 2015 tavaszáig tartott.

Abban a pályázatban a Szabadság téri, a Magvető utcai, a Malom utcai, a Szent István utcai, valamint a két Oldalkosár utcai óvoda újult meg.

 

 

 

 

 


2016 májusától óvodafelújításra 564 millió forint állt rendelkezésre a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Vásárhelynek jóváhagyott 9,8 milliárdjából.

A 100 százalékos támogatottságú projekt négy óvoda energetikai korszerűsítését tette lehetővé: a Tornyai János utcai, az Észak utcai, a Pál utcai és a Pálffy utcai óvodák kaptak külső szigetelést, nyílászáró cserét, fűtéskorszerűsítést. Sőt a pénzből jutott a szaniterhelységek korszerűsítésére, burkolatcserére is.

 

A korábban energetikai korszerűsítésen már átesett ingatlanok esetében a megvalósítandó cél az épületek általános szak-szerelőipari felújítása és a projektarányos akadálymentesítés volt. Ezen telephelyek között volt a Magvető utcai óvoda, a Malom utcai óvoda, az Oldalkosár utca 4. szám alatti óvoda, az Oldalkosár utca 14. szám alatti és a Szabadság téri óvoda, valamint a Szent István utcai óvoda.

Éppen ez utóbbi óvodában május 22-én tartották a projektzáró ünnepséget.

 

"A kollégák és a szülők is sokat tettek azért, hogy szép, ízléses legyen az óvoda" - mondta a Szent István utcai óvodában Patkósné Dezső Katalin óvodavezető. Szülők és meghívott vendégek nézhettek szét a megszépült vásárhelyi intézményben.

Márki-Zay Péter polgármester megköszönte azt az önkéntes munkát, amelyet szülők, nagyszülők áldoztak azért, hogy a kisgyerekek minél jobb körülmények között tölthessék napjaikat.

 

A 2011-től a több szakaszra bontott projekt célja a hódmezővásárhelyi óvodák oktatási infrastruktúra-fejlesztésének megvalósítása volt; ezen belül az épületek külső-belső szak-szerelőipari felújítása, akadálymentesítése, energetikai korszerűsítése és eszközbeszerzés.

A fejlesztés eredményeként az óvodai szolgáltatások azonos színvonalon váltak hozzáférhetővé valamennyi városrészben.

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Egy művésztelep nem falakból, hanem a művészek közösségéből válik lényegessé

Egy művésztelep nem falakból, hanem a művészek közösségéből válik lényegessé

Az országos képzőművészetben is fontos szerepet tölt be az az öt Munkácsy-díjas művész, akiknek a munkáit a most nyílt kiállításon láthatjuk. Képekkel.
Hódmezővásárhelyi nyári tábor körkép

Hódmezővásárhelyi nyári tábor körkép

Nincs gondja annak, aki nyári elfoglaltságot keres a gyerekének. Vásárhelyen 17 féle változatos táborból válogathat a szülő és gyermeke. Részletes lista.
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.