Kultúra, oktatásAz Őszi Tárlat művészei Pekingben

2011. június 20., hétfő
 
Az Őszi Tárlat művészei Pekingben

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár 33 magyar művész 303 alkotását bemutató, reprezentatív kiállítást nyitott meg június 20-án, a pekingi Szépművészeti Múzeumban. Az alkotók közül négyen évek óta a Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat állandó kiállítói.

 

 

Az MTI fotója a megnyitón készült

 

Egyikük, Papageorgiu Andrea a Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat különdíját kapta 2006-ban és 2007-ben, 2008-ban pedig Galyasi Miklós Díjban részesült. A művésznő az Őszi Tárlat bíráló bizottság tagja is. A pekingi kiállítók között van Sulyok Gabriella, aki 2009-ben kapta meg a Tornyai plakettet. 2010. szeptemberében nyílt önálló kiállítása az Alföldi Galériában. Fehér László festőművész is „visszajáró.” 1972-ben elsőéves főiskolásként Hódmezővásárhelyen vett részt első élete első művésztelepén. Ekkor annyira megszerette a várost és az itt élő embereket, hogy kisebb megszakításokkal az Őszi Tárlat állandó kiállítójává vált. A Kossuth Díjas festőművész 2010-ben kapta az Őszi Tárlat fődíját. Továbba, a pekingi tárlaton szerepelnek az erdélyi születésű Incze Mózes alkotásai is, aki szintén rendszeres kiállítója a vásárhelyi kortárs művészeti seregszemlének. A helyiek a közelmúltban az Emlékpontban láthatták különleges rekonstrukciós munkáit, amelyek a szíriai Margat-várának nyolcszáz évvel ezelőtti, keresztes korabeli mindennapjait szemléltették. A vásárhelyi képzőművészeti élethez kötődő négy művész mellett még további huszonkilenc hazai művész alkotásaival ismerkedhet a kínai közönség.

 „Ez a kiállítás reményeink szerint egy olyan kaput nyit meg, amelyen keresztül majd további hasonló események megrendezése is lehetségessé válik” – mondta Szőcs Géza a kiállítás megnyitóján, amelyen a kínai politikai, kulturális és üzleti élet több száz jeles képviselője vett részt.

A tárlat, amelyet az összes kiállított művet bemutató, 340 oldalas, háromnyelvű (kínai, magyar, angol) katalógus kísér, a Kínai Népköztársaság Kulturális Minisztériuma és a Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztérium közötti kulturális csereprogram keretében valósult meg.

 
 
Forrás: MTI - VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet

Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet

A hódmezővásárhelyi Nagypál Dóra is ott lehet jövőre Shanghajban a 48. WorldSkills versenyen, amit szakmák olimpiájaként is szokták emlegetni.

Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben

Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben

Megöléssel fenyegette volt élettársát, illetve egy csákánnyal megsebesítette a nő egyik ismerősét.
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban

Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban

Minden eddiginél nagyszabásúbb koncepcióval tér vissza 2026-ban Magyarország legnagyobb retro fesztiválja. Kezdődik a bérletárusítás.
Már csak a 10. helyen a Kosársuli

Már csak a 10. helyen a Kosársuli

A visszatérő Borbáth Balázs ponterős játéka ellenére 90-81-re kikaptak a csabaiaktól, akik így a Hepp-kupa után ismét győzelmet ünnepelhettek a Kosársuli ellen.
 

És ezt már olvasta?

Négyéves a tramtrain
Négyéves a tramtrain Eddig több mint 93 alkalommal kerülhették volna meg a Földet az Egyenlítő mentén, de akár közel ötször is megjárhatták volna oda-vissza a Föld-Hold távolságot.
 
A Wenckheim kastély ügy - epilógus
A Wenckheim kastély ügy - epilógus A pályázat támogatást kapott, így a kastély teljes fenntartása Békés vármegye kezébe került. Közel egymillárd lesz a további felújításra.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 45. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére Másfél hónap után ismét hazai pályán játszott bajnokit a Vásárhelyi Kosársuli, és zsinórban négy elveszített mérkőzést követően újra nyerni tudott.
 
Árakat emel az önkormányzat
Árakat emel az önkormányzat

A kormányzati elvonások és inflációs terhek miatt, illetve az új, költségnövelő állami előírásokra és adminisztratív terhekre való tekintettel.

 
Idén is jön a város Mikulása
Idén is jön a város Mikulása Hódmezővásárhely Önkormányzata a tavalyi évhez hasonló összegben idén is hozzájárult a városi fenntartású óvodák játékvásárlásához.
 
Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba
Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba Hódmezővásárhelynek most sem kell, de például Mártélynak novemberben 15 milliót kell fizetnie.