Kultúra, oktatásAz Őszi Tárlat előhírnöke

2014. október 6., hétfő
 
Az Őszi Tárlat előhírnöke

Október 3-án délután rövid műsorral megnyílt a XII. Diákok Őszi Tárlata a Németh László Gimnázium és Általános Iskola aulájában. Ez a kiállítás minden évben hagyományosan a Vásárhelyi Őszi Tárlat „előhírnöke” is.

 

 

Fotók: NLG

 

Minden évben változatos témák alapján alkotnak a diákok. Tavalyelőtt a Zene képekben volt az alapmottó, 2013-ban Ulm és Hódmezővásárhely partnerkapcsolatának éppen tavaly 20 éves évfordulójára Két város egy képen – utcák, terek, tornyok Ulmban és Hódmezővásárhelyen alkotásra serkentő címet adták. Idén a tánc, a mozgás volt a téma.

 

 

Különdíjak:

  • a 20 éves Németh László Gimnázium különdíját Hézső Ferenc Munkácsy-díjas festőművész, a zsűri elnöke adta át Rigó Enikőnek, a HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézmény tanulójának. Felkészítő tanára: Bozsér Zsolt.
  • Hódmezővásárhely város különdíját Varga Anikó, kulturális referens adta át Zoltai Csanádnak, aki a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola tanulója. Felkészítő tanára: Palásti Andrea
  • a Garai Kerámia különdíját a kerámia műhely vezetője, Garai Sándorné adta át Csanádi Balázsnak, a szegedi Tabán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulójának. Felkészítő tanára: Zelei Rózsa

 

Díjazottak:

 

Alsó tagozat:

  • Vági Elvira 3. o. - Aranyossy Ágoston Óvoda, Ált. Iskola és Szakiskola Tagintézménye  felkészítő: Tálai Tiborné
  • Csécs Lili 2. o. - Németh László Gimnázium és Általános Iskola - felkészítő: Gachályiné Deli Ildikó
  • Hajdú Ivett Nikolett 4. o. - Németh László Gimnázium és Általános Iskola - felkészítő: Ráczné Kecskeméti Ágota

Felső tagozat:

  • Hajdú Gréta Viola 5. o. - Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény - felkészítő: Radicsné Nagy Andrea
  • Kozák Luca 8. o. – Tabán Ált. Isk. és Alapfokú Művészeti Iskola – felkészítő: -
  • Kovács Dóra 8. o. – Liszt Ferenc Ének-zenei Ált. Isk. – felkészítő: Kakuk Tünde

 

Középiskola:

  • Goják Anna 9. o. – Németh László Gimnázium és Ált. Isk. – felkészítő: Zoltai Attila
  • Bárány Zoltán 11. o. – HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézmény – felkészítő: Bozsér Zsolt
  • Fehér Vajk Ajtony 11. o. – HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézmény – felkészítő: Bozsér Zsolt
  • Gojdár Emese 12. o. – Németh László Gimnázium és Ált. Isk. – felkészítő: Zoltai Attila
  • Szabó Imola 13. o. – Németh László Gimnázium és Ált. Isk. – felkészítő: Zoltai Attila
  • Gyeviki Hajnal Csillag - Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola.

 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi festőművész kapta az idei Rudnay-ösztöndíjat

Vásárhelyi festőművész kapta az idei Rudnay-ösztöndíjat

Az ösztöndíjjal egy éven át havi százezer forint támogatás és a névadó leszármazottja által adományozott Rudnay rézkarc jár.
WWF: a vadállatok fele elpusztult az utóbbi évtizedekben

WWF: a vadállatok fele elpusztult az utóbbi évtizedekben

Régiónkban a legkomolyabb változást talán az édesvízi fajok populációjának 30%-os csökkenése jelenti az 1970-es évek óta. Van más gond is!
A szezon meccsének is beillő találkozó volt

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.