Kultúra, oktatásAz Év legeredményesebb tehetséggondozó iskolája

2016. június 8., szerda
 
Az Év legeredményesebb tehetséggondozó iskolája

A díjakat megyénként egy-egy, az adott tanévben a tanulmányi versenyeken helyezést elért tanulók eredményei alapján megállapított legtöbb pontot elért iskolák kapják

 

 

 

 

 

 

Június elsején a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában szép és méltó ünnepségen köszöntötték az Oktatási Hivatal által támogatott versenyek megyei fordulóin helyezést elérő tanulókat és felkészítő tanáraikat. A meghívott tanulók a könyvjutalmak mellett oklevelet, a felkészítő tanárok virágot kaptak. A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskolát nyolc tanuló képviselte.

 

„A tehetség adomány. Meghatározása valószínűleg annyira bonyolult, hogy az egyszerűség kedvéért csak azt mondjuk, Isten adta.” – köszöntette Bráda Tibor idézetével Hadházi Ilona, az Oktatási Hivatal Szegedi Pedagógia Oktatási Központjának főosztályvezetője a díjátadón azokat a diákokat, akik valamiben jobbak, kiválóbbak voltak társaiknál. Kiemelte: a tehetsége önmagában nem elég, azt fejleszteni, gondozni kell. A tanárok tudják a legjobban, hogy ez milyen nagy munkát jelent, ezért az ünnepségen azokat a pedagógusokat is köszöntötték, akik felismerték a diákokban a tehetséget, és munkájukkal segítették őket.

 

A rendezvényen átadták ’Az év legeredményesebb tehetséggondozó általános iskolája’ és ’Az év legeredményesebb tehetséggondozó középiskolája’ vándordíjakat. A díjakat megyénként egy-egy, az adott tanévben az Oktatási Hivatal által szervezett tanulmányi versenyeken helyezést elért tanulók eredményei alapján megállapított legtöbb pontot elért általános és középiskola kapja.

 

2016-ban „Az év legeredményesebb tehetséggondozó középiskolája” vándordíjat a Radnóti Miklós Gimnázium, míg „Az év legeredményesebb tehetséggondozó általános iskolája” vándordíjat a Németh László Gimnázium, Általános Iskola kapta.

 

Olvassa el ezt is!

Pedagógusnapi kitüntetések

Pedagógusnapi kitüntetések

A Pedagógusnap alkalmából elismerő okleveleket adtak át a Hódmezővásárhelyi Járási Tankerület pedagógusainak, illetve az önkormányzati óvodák munkatársainak.

Barátságos taekwondo

Barátságos taekwondo

Kétnapos szemináriumon az ország taekwondo sportolói Pécsen találkoztak. A Máté Taekwondo és Hapkido KHSE több mint 50 sportolóval vett részt. Képekkel!
Civil- és sportszervezeteket támogattak

Civil- és sportszervezeteket támogattak

Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.