KözéletAz Év katonája a Hódmezővásárhelyi Helyőrségben szolgál

2012. május 19., szombat
 
Az Év katonája a Hódmezővásárhelyi Helyőrségben szolgál

Május 18-én, a Honvédelem Napjáról ünnepi állománygyűlés keretében emlékezett meg a MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrsége. Ezen a napon tisztelgünk a hazánkat hősiesen védelmező elődeink, a mára már névtelenné lett katonák, a hont életük árán is megvédő harcosok emléke és áldozata előtt.

Képünk bal oldalán Tóthné Láda Ilona, valamint jobbról a második Berecz Mihály a központi ünnepségen.

 

Elöljáró parancsnokaik javaslatára, beosztásaikban huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenységük elismeréseként a Honvédelem Napja, 2012. május 21-e alkalmából dr. Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere az „Év katonája” kitüntető címet adományozta Berecz Mihály főtörzsőrmesternek.

Magyarországon 20 katona részesült idén az egyik legnagyobb elismerésben.

II. osztályú „Honvédelemért” kitüntető címet adományozott Tóthné Láda Ilona közalkalmazottnak. 

Mindkét elismerést május 17-én a központi ünnepségen adták át (kisképeink).

 

 

 

Május 18-én, a Honvédelem Napjáról ünnepi állománygyűlés keretében emlékezett meg a MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrsége. Ezen a napon tisztelgünk a hazánkat hősiesen védelmező elődeink, a mára már névtelenné lett katonák, a hont életük árán is megvédő harcosok emléke és áldozata előtt.

Minden évben május 21-én a Magyar Honvédelem napján emlékezünk arra, hogy 1849-ben a magyar honvédseregek fényes győzelmet arattak az osztrák császári csapatok felett, és visszafoglalták Buda várát. Sebők Szilvia közalkalmazott ünnepi beszédében kiemelte: „Ezen a napon tisztelgünk mindenekelőtt a hazánkat hősiesen védelmező elődeink előtt, de ünnepeljük katonáinkat, s azokat a magyar állampolgárokat, akik szívükön viselik a haza, a honvédelem magasztos ügyét.”

A beszédet követően a dandár parancsnok-helyettese, Kovács József ezredes elismeréseket adott át:

„Babérkoszorúval ékesített szolgálati érdemjelet” adományozott Dienes Ádám őrnagynak.
„Szolgálati Érdemjel” ezüst fokozatát adományozta Kiss Attila Imre őrnagynak, Zsóri Ferenc őrnagynak, Horgos Attila Lajos törzszászlósnak és Olasz Róbert zászlósnak.
„Szolgálati Érdemjel” bronz fokozatát adományozta Józsa György főhadnagynak.

A Magyar Honvédség állományában ténylegesen eltöltött szolgálati idejük elismeréséül „Altiszti Szolgálati Jel” II. fokozatát adományozta 20 év után Sütő Attila zászlósnak, Tar Ferenc zászlósnak, Tóth Sándor zászlósnak, Szatmári József főtörzsőrmesternek.

„Altiszti Szolgálati Jel” III. fokozatát adományozta 10 év után Sándor János főtörzsőrmesternek, Gábli Henrietta, Gólya Richárd Olivér, Horváth Gábor, Jenei Sándor, Komlósi Mónika, Nagy Gergely József, Nagy Edina Éva, Pakó Attila, Radovics Ferenc, Szalai Krisztián, Szijjártó Csaba törzsőrmesternek, Bjelik Katalin, Börcsök Róbert Zsolt, Detki Attila István, Gaál Edina, Kozák Ferenc, Nádházi Erika, Nagy Tímea Gyöngyi, Olajos Imre, Sipos Zsuzsanna őrmesternek.

„Legénységi Szolgálati Jel” I. fokozatát adományozta 15 év után Keresztes Csaba szakaszvezetőnek.

„Legénységi Szolgálati Jel” II. fokozatát adományozta 10 év után Bartha-Kovács Zoltán, Bojcán Patrik, Bordás Róbert, Bubela Árpád, Debreczeniné Orovecz Anita, Forrai Tibor, Gémes Tünde, Gránicz Gábor, Krizsán Zoltán, Kucsora Tamás Csaba, Láza András, Lődi Zsolt, Mészáros Ferenc, Molnár Csaba, Molnár Károly, Muntyán Attila, Orosz Attila, Pap Tamás, Pataki Henrietta Erika, Polyák Ferenc, Tejes János Zsolt, Tóth István, Tóth Róbert Tamás, Tóth Tihamér szakaszvezetőnek.

„Legénységi Szolgálati Jel” III. fokozatát adományozta 5 év után Ábrahám Géza, Albert András, Bakacsi Attila, Bakó Gábor, Benke Mihály Róbert, Berbecaru Edina, Berényi Tamás, Dávidné Kovács Beáta, Gruncsity András, Gruncsity Nenád, Gyovai József, Gyuris Róbert, Gyüre István Zsolt, Huszti Mihály, Ilyés Ádám, Kiss Áron, Kiss Ferenc József, Kovács Norbert, Kun István János, Martonosi Anikó, Mészáros Tamás, Molnár Krisztina, Papp János, Prónai Gábor, Szabó Péter Zoltán, Tóth Attila szakaszvezetőnek.

Oklevelet adományozott 10 év után Takács Tiborné közalkalmazottnak.

Elöljáró parancsnokai javaslatára, hosszú éveken át tartó eredményes munkája elismeréseként dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Magyar Honvédség Honvéd Vezérkar főnöke Emléktárgyat adományozott Czeglédi Mihály századosnak.

 
 
Forrás: MH - VH
 

Olvassa el ezt is!

Civil- és sportszervezeteket támogattak

Civil- és sportszervezeteket támogattak

Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
Vásárhelyen készült a Budavári Palota vaskapuja

Vásárhelyen készült a Budavári Palota vaskapuja

Szántó Gusztáv díszműkovács családi vállalkozása alkotta újjá a Budavári Palota négy méter széles és nyolc és fél méter magas monumentális vaskapuját.
A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
Ütős hétvége a Hódtóiban

Ütős hétvége a Hódtóiban

Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.
 

És ezt már olvasta?

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.