KözéletAz Erzsébet Kórházban nem tiltják a paraszolvenciát

2012. július 2., hétfő
 
Az Erzsébet Kórházban nem tiltják a paraszolvenciát

A hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház vezetése is engedélyezte a hálapénz elfogadását. A július elsejétől érvényes jogszabály értelmében, erről az intézményvezetőknek kellett dönteniük.

 

 

 

 


A Vásárhelyi Hírek megkeresésére, dr. Kallai Árpád főigazgató úgy foglalt állást: „a Munka Törvénykönyve. 52. paragrafus második bekezdésében foglalt hálapénz elfogadásáról a szakmai vezető testület véleményének figyelembe vételével a munkáltató úgy döntött, hogy hozzájárul az orvos működésével, gyógyító-megelőző tevékenységével kapcsolatos, a szolgáltatás nyújtását követően adott hálapénz elfogadásához az etikai, adózási szabályok szigorú betartása mellett,” tájékoztatta Szerkesztőségünket a főigazgató.

 

Az általa említett törvénykönyvben a munkavállaló kötelességeit pontokba szedő 52. paragrafus lényegében egy felsorolás, melynek 2. bekezdése így szól: A munkavállaló a munkáltató előzetes hozzájárulása nélkül harmadik személytől díjazást a munkaviszonyban végzett tevékenységére tekintettel nem fogadhat el, vagy nem köthet ki.

 A vonatkozó indoklás szerint ez a rendelkezés a borravaló és a hálapénz elfogadásának tilalmáról szól, ami alól a munkáltató felmentést adhat.

 

Az Egészségügyi Államtitkárság nem adott ki központi utasítást vagy állásfoglalást az ügyben, pedig a kórházak döntő többsége most már állami tulajdonban van. A hálapénzről így az intézményvezetőknek kellett, illetve kell dönteniük

Közülük sokan azt a megoldást választották, amit a Magyar Kórházszövetség elnöke: az előre kikényszerítettet nem, de az utólag adott paraszolvenciát engedélyezték.

Szócska Miklós államtitkár pénteken megerősítette: a hálapénz társadalmi jelenség, ami annak köszönhető, hogy a 40-es évektől mesterségesen alacsonyan tartották az orvosbéreket. A problémát meg kell oldani, ehhez anyagi ösztönzésre és szemléletváltásra is szükség van.

 

Az MTI által készített körkép szerint, a kórházigazgatók utasításukban mindenhol leszögezték - hasonlóképpen a hódmezővásárhely Erzsébet Kórház főigazgatója is - a paraszolvencia előre kikövetelése bűncselekmény.

 

Hozzászólások

Ambrosia trifida 2012. július 26., csütörtök 00:23:28
És aki nem tud fizetni? Akinek nincs pénze mi lesz vele? Persze ez a "jogszerűsített" törvény majd arra lesz jó, hogy akinek nincs semmije nem is ér semmit, ergo, ki nem sz@rja le mi lesz vele.
képmutatás 2012. július 5., csütörtök 10:49:40
az Orbán-kormány lendülete és forrásai elfogytak az egészségügy rendbetételére, ezért jobbhíján, legalizálták az orvosok megvesztegethetőségét.
vásárhelyi 2012. július 3., kedd 22:47:17
A vásárhelyi kórházban paraszolvenciával is kritikán aluli az ellátás. Tisztelet a kivételnek.
Káposzta 2012. július 2., hétfő 19:52:32
És számlát is adnak? Gyakorlatilag egy demokráciában ha a dokiknak lehet törvényileg elismert fekete jövedelemhez jutni akkor a pékeknek, ácsoknak, taxisoknak, és sorolhatnám miért nem lehet? Vannak egyenlő és egyenlőbbek?
Egyébként nekem nagyon az az érzésem hogy a rezidensekkel az év elején kialakult cirkusz végállomása ez a törvény. Titokban reméltem hogy Győrhöz hasonlóan megtiltják a hálapénzt, ugyanis egy államilag finanszírozott kórházban ilyet nem lehet tenni! Tehát narancséknak még pár törvényt át kell dolgozni, el kell törölni hogy ez jogszerű legyen!
öreg bakter 2012. július 2., hétfő 19:25:10
Nem hát!! Nem bűncselekmény,hanem elvárás!! Érthető nem?

Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólását köszönjük!

A Vásárhelyi Hírek Szerkesztősége lehetőséget biztosít az észrevételek, vélemények közreadására és azok széles körű megismertetésére, egymásért, városunkért.
Az olvasók hozzászólásai nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével.
A szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár illetve reklám tartalmú hozzászólások moderálására!




A rovat további cikkei

Hirdetés
Hirdetés

Mielőtt elindul, nézzen rá!

Hőtérkép
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés