Kultúra, oktatásAz eredeti vásárhelyi Országzászló emléke

2019. június 9., vasárnap
 
Az eredeti vásárhelyi Országzászló emléke

Több mint nyolc évtizeddel ezelőtt, Pünkösdkor avatták fel a magyar egység eszméit hirdető országzászló emlékművet Hódmezővásárhelyen, a Kossuth téren.

 

 

 

 

 

 

 

Az 1920. június 4-i trianoni diktátumot követően hazánkban szorosan összefonódott a nemzeti törekvés az elszakított területek visszacsatolásának gondolatával, melyből mozgalommá nőtte ki magát az országzászlók állítása mind Budapest székesfővárosban, mind a vidéki Magyarországon. Az országzászlók állandóan félárbocra engedett lobogója a magyar egység eszméit hirdette.

 

Hódmezővásárhelyen, 1934. Pünkösdjén több mint tízezer ember részvételével avatták fel az elszakított területekre emlékező és emlékeztető momentumot a Kossuth téren. Kriván Ferenc szobrászművész és ifjabb vitéz Koncz Péter építész alkotásán a zászló 5 méter magas fehér műkőalapzaton nyugodott, melynek lépcsőzetéből erőteljes és dinamikus vonalvezetéssel nőtt ki egy szabályos trapéz-oldalakat mutató tömb, tetején a rudat tartó magyaros dísszel. – írta az emlékműről a korabeli helyi újság.

 

A 84 évvel ezelőtti avatóünnepségen Urmánczy Nándor, az Ereklyés Országzászló Nagybizottságának elnöke a következőket mondotta: „Az országzászló hódító úton van. A hódmezővásárhelyi már a nyolcvannyolcadik, amelyet felavatunk. Hódmezővásárhelyen, ezen az ősi színmagyar városban is hirdeti majd az országzászló, hogy nekünk nem szabad megalkudni....” Soós István polgármester vette át az emlékművet a zúgó éljenzés és taps közepette. Ezután a Városi Dalárda elénekelte a "Nem, nem, sohát", majd a Himnuszt követően cserkészek, leventék, frontharcosok, vitézek, iskolások és a szegedi "Bocskai sapkás" Turul Szövetség csapata vonult el tisztelegve az országzászló és az eseményen részt vevő József főherceg, a volt szegedi 46. közös gyalogezred egykori parancsnoka előtt. Az emlékmű vásárhelyi felavatásával városunkban is tárgyi kifejezésre jutott az országzászló nemzetegyesítő gondolata.

 

A második világháborút követően a vásárhelyi országzászló-emlékmű sem működhetett tovább eredeti funkciójában, 1948-ban átalakították szovjet emlékművé, majd 1956-ban lebontották.

 

Mint ismeretes hosszas huzavona után, több helyszín lehetősége miatt, illetve formai vitát követően 2014 szeptember 21-én felavatták Hódmezővásárhelyen az ereklyés Országzászlót. Ezzel az évek óta tartó vita nyugvópontra került.  Erről részletesen - fotókkal - ITT olvashat! (Kattintson!)

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Üzenetet hordozó ünnep

Üzenetet hordozó ünnep

Pünkösd üzenetet hordoz, az ember és a természet szeretetét, csupa olyat, amiben megkapaszkodhatunk, és amik által továbbléphetünk.
Bedől vagy nem dől be

Bedől vagy nem dől be

Az Önkormányzatnak ezúttal, a hét évvel ezelőtti nem megfelelő gazdálkodása következményeként, több száz milliós számlát nyújtott be a Belügyminisztérium.
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.