Kultúra, oktatásAz ellenség jókedélyű megtévesztése

2014. augusztus 1., péntek
 

A képek alapján a táborozó diákok még a falra is örömmel másztak, a lányok pedig azt is megtanulták, hogy az álcázás a sminkelés gyorsabb, túlélő  változata.

 

Fotók: Szilágyi Gábor

 

 

Nyári honvédelmi tábort szerveztek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi laktanyájában július végén.

 

Az egyhetes bentlakásos tábort - a Magyar Honvédség más helyőrségéhez hasonlóan - a „KatonaSuli” programban résztvevő középiskolások számára hirdették meg. A vegyesen lányokból, fiúkból álló táborozóknak bemutatták a katonai szolgálat lényegét, a honvédelemmel kapcsolatos követelményeket, körülményeket és feladatokat, mondta Búz Csaba hadnagy a Vásárhelyi Híreknek.

A Vásárhelyi Helyőrség kommunikációs tisztje azt is hozzátette, a nagyrészt vásárhelyi fiatalokat az egy hét alatt a tantermekben be nem mutatható gyakorlati foglalkozások várták. Kaptak egy minimális katonai képzést, megismerkedtek az alaki szabályokkal és a katonák napi tevékenységével is. Speciális túlélési és álcázási módszereket is megtanulhattak. És persze megismerkedhettek az alakulatnál rendszeresített technikai eszközökkel is. Az önként jelentkező résztvevők a laktanyát a tábor ideje alatt csak a kiképzési foglalkozások idejére hagyhatták el.

 

Hazadi János őrnagy a tábor egyik szervezőjeként elmondta: „A hódmezővásárhelyi laktanya vonzáskörzetében lévő megyékből összesen 37 diák jelentkezett a táborunkba. Nagy részük vagy már KatonaSulis, vagy az szeretne lenni.”

 

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben többször írtunk, Hódmezővásárhelyen a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskolában vannak KatonaSuli osztályok. Az iskolában a katonai alapismeretek tantárgyból érettségizni is lehet.  

 

Olvassa el ezt is!

Két nap két arany

Két nap két arany

Az idei Országos Úszó Serdülő Bajnokságon a Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó és Vízilabda Clubot Bán Sándor edző két tanítványa képviselte.
Ugye te is várod már?

Ugye te is várod már?

5 nap, 6 színpad, 170 fellépő, ez az idei Szegedi Ifjúsági Napok. Augusztus 26-án 0. nappal startol a fesztivál, összeállt a program!
Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.