GazdaságAz Állami Számvevőszék összegezte a tennivalókat

2016. június 8., szerda
 
Az Állami Számvevőszék összegezte a tennivalókat

Az Állami Számvevőszék befejezte a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ 2011-2014 közötti pénzügyi és vagyongazdálkodásának ellenőrzését.

 

 

 

 

 

 

 

Az ÁSZ megállapította, hogy az irányító szervek Kórházra vonatkozó feladatellátása összességében szabályszerű volt. Az ellenőrzés hiányosságokat tárt fel a Kórház belső kontrollrendszerének kialakítása és működtetése terén, továbbá megállapította, hogy a pénzügyi és vagyongazdálkodása nem volt szabályszerű.

A hódmezővásárhelyi székhelyű Kórház Hódmezővásárhelyen és Makón működtet fekvőbeteg ellátást, 2014-ben összesített ágyszáma 235 aktív és 385 krónikus ágy volt, a rendelőintézetekben az éves betegforgalom közel 600 ezer fő volt.

Az átszervezést követően a Kórház módosított alapító okiratának kiadása 2012-ben késedelemmel történt meg, továbbá az SZMSZ tartalma az alapító okirattal 2012-2014 között nem volt összhangban. Az irányító szervek az erőforrásokkal való hatékony gazdálkodáshoz szükséges követelményeket nem érvényesítettek, nem kértek számon és nem ellenőriztek. A Kórház az átalakításához, átszervezéséhez kapcsolódó feladatait – a beszámolási kötelezettség teljesítésével és a beszámolók alátámasztásával kapcsolatban feltárt hibákat, hiányosságokat kivéve – szabályszerűen hajtotta végre. A Kórház nem megfelelően intézkedett az integritás szemlélet érvényesítése érdekében, a kiépített kontrollok nem voltak képesek megfelelően kezelni a kockázatokat, ezért integritási tevékenysége fejlesztendő.

A zavartalan feladatellátáshoz a fizetőképesség folyamatos fennállása, a likviditás javítása érdekében a Kórház tett intézkedéseket, azonban a pénzügyi egyensúly fenntartása nem volt biztosított. 2012. február és 2012. április között a Kórház lejárt esedékességű elismert tartozásállományának mértéke folyamatosan elérte a százötven millió forintot, azonban az Önkormányzat nem jelölt ki a Kórházhoz önkormányzati biztost. Az előirányzatok módosítása, 2011-ben a bevételi előirányzatok teljesítése, valamint az ellenőrzött időszakban a kiadási előirányzatok felhasználása során a jogszabályi előírásokat nem tartották be. Az ellenőrzött gazdálkodási jogkörök – 2011-ben a szakmai teljesítésigazolás és az utalvány ellenjegyzése, 2012-2014 között a teljesítésigazolás és az érvényesítés kulcskontrollok – gyakorlása szintén nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. A Kórház az ellenőrzött időszakban árubeszerzésre, illetve szolgáltatás megrendelésre teljesített kifizetéseihez kapcsolódóan nem folytatott le közbeszerzési eljárást, megsértve ezzel a közbeszerzési szabályokat - olvasható a jelentésben.  A Kórháznál az állami vagyon vagyonkezelésére vonatkozó szerződés megkötése, tartalma megfelelő volt, azonban a vagyonkezelési szerződést a jogszabályi előírások ellenére nem foglalták a módosításokkal egységes szerkezetbe. A Kórháznál a vagyonelemek hasznosítása nem a jogszabályok előírásainak megfelelően történt. A Kórház a mérlegben kimutatott eszközök és források nyilvántartásával, értékelésével, leltározásával, valamint a vagyonelemek bérbeadásával, továbbá az eredményszemléletű számvitel bevezetésével kapcsolatos feladatokat sem a jogszabályi előírásoknak megfelelően hajtotta végre.


Az ÁSZ az emberi erőforrások miniszterének egy, a Kórház főigazgatójának huszonkilenc javaslatot fogalmazott meg, amelyekre 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.

 

A Számvevőszék jelentésének publikálásához kapcsolódik, a kormányközeli Magyar Idők híre, amely szerint megszűnik a kórházak gazdálkodási önállósága, jogilag pedig beolvadnak a tervezett kancelláriákba, ha a kormány az egészségügyi államtitkárság által javasolt változatot fogadja el szerdai ülésén. A tervek szerint 2017-től felálló kancellária-rendszertől tízmilliárd forintos megtakarítást várnak az egészségügyben - derül ki a Magyar Idők birtokába került kormány-előterjesztésből.

A cikk szerint az egészségügyi államtitkárság által kidolgozott három változat bármelyikét fogadja is el a kabinet, jelentősen csökken a kórházi főigazgatók önállósága, "helyi érdekérvényesítő képessége", remények szerint hatékonyabbá és átláthatóbbá válik a gazdálkodás, és az ágazatirányításnak is több lehetősége lesz a beavatkozásra, miután mindegyik verzióban külön irányítás alá helyezik a háttér- és a szakmai kiszolgálófunkciókat.

A lap szerint az államtitkárság saját javaslatai közül a legradikálisabbat részesíti előnyben, azt, amelyik szerint megszűnik a kórházak gazdálkodási önállósága, jogilag pedig beolvadnak a tervezett kancelláriákba, "nem költségvetési szervként működő jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egység formájában". A kancellárok hatásköre ez esetben a legszélesebb, még bizonyos szakmai kérdésekben is dönthetnek, vagyis a kórházak irányíthatósága érdemben növekedhet - írta a Magyar Idők.

 
 
Forrás: Számvevőszék
VH
 

Olvassa el ezt is!

Érmes helyezések Mezőhegyesen

Érmes helyezések Mezőhegyesen

A Hódmezővásárhelyi Sportlovasok Egyesületének lovasai is rajthoz álltak a díjugrató  XXII. Kanca- és Mén Versenyen és a korosztályos minősítő fordulóban. Képekkel!
Ez már valóság, nemcsak álom!

Ez már valóság, nemcsak álom!

Év végén megkezdődhet a hódmezővásárhelyi elkerülő út építése, erősítette meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A múlt héten kiírták közbeszerzési eljárást.

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
Választás 2024 - Balog Norbert

Választás 2024 - Balog Norbert

Balog Norbert, a Mi Hazánk Mozgalom helyi szervezetének és választókerületi elnöke indul a polgármester-választáson.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.