KözéletAz állam funkciói – Nyilatkozott a kormánymegbízott

2011. szeptember 6., kedd
 
Az állam funkciói – Nyilatkozott a kormánymegbízott

B. Nagy László: 'a tartalékok mozgósításához ki kell gyomlálni a felesleges jogszabályokat' hangzott el az Orient Rádióban ma délelőtt.

 

 

 

 

A területi közigazgatás jelenleg zajló átalakításának egyik legfőbb célja a bürokrácia kordában tartása. Az értelmetlen feladatok megszüntetése érdekében össze kell hangolni a különböző szakigazgatási szervek működését biztosító jogszabályokat – emelte ki a Rádió Orient műsorában B. Nagy László. A Csongrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja továbbá az önkormányzati törvénymódosítás lehetséges elemeit is értékelte.

A területi közigazgatás átalakításának elsődleges célja a bürokrácia megfogása és kordában tartása – hangsúlyozta a Rádió Orient műsorában B. Nagy László, a Csongrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja. Mint mondta, ’A kormányhivatalok jelenleg is sok olyan feladatot látnak el, amelyekre nincsen szükség. A jövőben meg kell teremteni a különböző szakigazgatási szervek működését biztosító jogszabályok összhangját. Az élhetőbb és olcsóbb közigazgatás eléréséhez a fölösleges szabályokat ki kell gyomlálni a rendszerből. Ebben van a legnagyobb tartalék’ – emelte ki a kormánymegbízott.

Az e-közigazgatás bevezetése nem technikai, hanem generációs problémákba ütközik – hangsúlyozta B. Nagy László. Technológiai szinten nem lenne nehéz a feladat, azonban a tanyás és kistelepüléses megyékben a technikai ellátás, a felkészítés számos gondot okozna – fejtette ki a kormánymegbízott.

A városi polgármesterek számára létkérdés, hogy járási központtá váljanak a 2013-tól felálló struktúrában. A település jövőjére pozitívan hat egy nagy hivatal jelenléte – tért ki később az önkormányzatok lobbi tevékenységére.

Az önkormányzatok feladatai az elmúlt időszakban alul voltak finanszírozva, így a helyiek más forrásokból pótolták a hiányzó összegeket. A gazdasági válság miatt a jövőben már nem számíthatnak ezekre a forrásokra, így újra kell gondolniuk feladatköreiket. Az oktatás legjobb gazdája ma az állam, mivel ő a legerősebb tényező. A diákok és a pedagógusok érdekében pozitív, biztonságos és logikus lépésnek tűnik a rendszer egységes kezelése – írta le B. Nagy László a közoktatás helyzetét, majd hozzátette: ősszel úgy kell módosítani az oktatási törvényt, hogy az intézményeket finanszírozni képtelen települések és az iskoláikhoz, kórházaikhoz ragaszkodók is elégedettek legyenek.

Az önkormányzati törvény módosítása során a szociális segély kifizetésének járási hivatalokba integrálása is felmerült. ’2013 után a járásokban lehet leginkább megközelíteni az állampolgárokat. Mivel a rászorulók állami forrásból részesülnek, az állam számára a szorosabb kapcsolat az elfogadható’ –emelte ki a kormánymegbízott.

Az önkormányzati rendszer legnagyobb problémája az eladósodottság, melyet az állam már nem tud tovább finanszírozni. A tarthatatlan államadósság miatt nem engedhető meg, hogy az összes településen fizetést kapó polgármester dolgozzon – utalt a racionalizáló lépések ésszerűségére a rádió vendége.

 

Olvassa el ezt is!

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.