Kultúra, oktatásAmivel együtt kell élni és amivel nem szabad

2013. június 1., szombat
 

20 helyszín, majdnem ugyanennyi program és elfoglaltság, vagyis a bőség zavara fogadta az általános iskola felsőseit és a gimnazistákat május 30-án délelőtt, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola, hagyományosnak számító Egészség- és Bűnmegelőzési Napján.

 

Fotók: VH

 

 

Ám nem csak az ismeretek szerzésével, hanem új elemekkel is bővült a már évek óta hagyományossá vált egészségnap. Vagyis nemcsak a testi egészség, hanem a mentális egészség megőrzésének, „karbantartásának” néhány módozata is bekopogott az iskolába. Nem is kopogott, hanem inkább gongolt, hiszen a hangfürdős relaxáció egyik lehetősége a nagyméretű gongok keltette rezgések. Idén először ezt is kipróbálhatták a gyerekek. A tudatos életvitel, a mentális egészségmegőrzés is újdonság volt az idei Egészségnapon.

 

Aztán itt van a tolerancia kérdése! A Németh László tanárai jól érzékelik, a gyerekek, leginkább a saját bőrükön, pontosabban érzékszerveiken kell hogy megtapasztalják, milyen az ha valaki vak, vagy nagyothalló. Vagy milyen az, ha valaki kerekesszékkel kénytelen leélni az életét. Ezért aztán elhívták a Napos Oldal Sérült Emberekért Alapítvány, részben fogyatékkal élő fiataljait, akik a – nem is kevés - vállalkozó szellemű gyereknek próbálták a jelbeszédet tanítgatni, vagy azt hogy a látássérült hogyan ismeri fel tapintással a tárgyakat. A kerekesszék is szinte egész délelőtt „üzemelt”: a gyerekek egymást váltva próbálták ki milyen érzés ülve közlekedni. Igaz, a kiépített magasító rámpára már kevesebben merészkedtek fel. Pedig a székbe kényszerült fogyatékkal élőnek nem csak sík felületen kell közlekednie.  

Tolerancia és empátia! Mindegyik elmélyítésére nagy szükség van, és csak ezekkel a közvetlen élményekkel lehet hatni a gyerekekre, mondta a Németh László iskola aulájában Hatvaniné Böröcz Katalin ifjúságvédelmi felelős.

 

Nemcsak a másság elfogadásának fontossága kapott hangsúlyt csütörtökön a Németh Lászlóban, hanem a fiatalokat érintő egészségügyi, társadalmi hatások kezelésének fontossága is. Az emeleti osztálytermek szinte mindegyikében előadás volt: például a daganatos betegségekről, a családtervezésről, a fogamzásgátlókról. Együtt ültek lányok, fiúk valamennyi előadáson, amelyeken teljesen természetes módon volt szó a mell és a here önvizsgálatának fontosságáról, az óvszer, a spirál használatáról, vagy éppen a mindennapokban bárkire leselkedő veszélyekről, mint például a diszkó balesetekről. Mindegyik előadást szemléletes prezentációval, vagy videóval illusztrálták. Újdonságként idén először meghívták az Ötletfa Ifjúsági Információs és Tanácsadó munkatársait, akik önismereti csoportos szituációs játékokba vonták be a fiatalokat.

 

Közben a kisebb diákok az udvaron a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársainak asszisztálásával kerékpáros ügyességi versenyen vettek rész. A rendőrség más módon is jelen volt, mert a védőfelszereléseik mellett még a rabosítás egyes fázisait is kipróbálhatták a diákok. Közben persze, egy egészségnap elmaradhatatlan programjaként, a sport, a mozgás is főszereplő volt a Hódtói Sportcsarnokban, zumba, bokwa, kosár- és focimérkőzések formájában. Az aulában vércukor, és testzsír méréshez álltak sorba a diákok, a köztes időben pedig az egészséges életmódot propagáló posztereket lehetett nézegetni.

Láthatóan valamennyi korosztály nagy élvezettel vetette bele magát az egészség- és bűnmegelőzési nap igazán színvonalas és idén még inkább gazdag programjaiba.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A kábítószer szaga buktatta le

A kábítószer szaga buktatta le

Egy kertvárosi társasház első emeleti szobájában termesztett kábítószert H. Zsolt 26 éves hódmezővásárhelyi férfi. A lakásból kiáramló szag buktatta le. Képekkel!
Erős mezőnyben jó helyezés

Erős mezőnyben jó helyezés

Fogarassy Judit: „Évtizedes munkánk megkoronázása az IDF Világbajnokságon elért eredményünk, nem utolsó sorban amatőrként jegyzett csapattal, profik elleni versenyben.” Képekkel!
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.