BulvárAmit talán már MINDENKI tud

2017. február 27., hétfő
 
Amit talán már MINDENKI tud

Deák Kristóf Mindenki című kisjátékfilmje nyerte meg a kategória Oscar-díját magyar idő szerint hétfőn hajnalban a Los Angeles-i díjátadó gálán. 

 

 

 

 

 

 

Ez az első alkalom, hogy magyar filmet díjaztak ebben a kategóriában, ráadásul ez volt a rendező első jelölése és legelső rövidfilmje. 

„Reménykedtem benne, hogy valameddig eljut a film, de azt sosem gondoltam volna, hogy idáig. Viccként mondogattuk egymásnak a produceremmel, Udvardy Annával, hogy Oscar így, meg Oscar úgy, de valójában csak november végén kezdtünk el hinni benne, amikor bekerült a tízes listába” – mondta az Oscar-jelölések kihirdetése után az index.hu-nak Deák Kristóf, a Mindenki rendezője.

Az idei Oscar- ra százötven rövidfilm nevezett be, majd 5 került be a döntő jelölésbe.

Deák Kristóf feleségével, a Mindenki koreográfusával, Nina Kovval, valamint Udvardy Anna producerrel és a film felnőtt főszereplőjével, Szamosi Zsófiával állt színpadra a díjátadó gálán. A díjat családjának, feleségének és az őt felnevelő tanároknak köszönte meg, és a gyerekeknek ajánlotta, mondván: neveljük úgy a gyerekeinket, hogy büszkék lehessünk rájuk.

 

 

Olvassa el ezt is!

Kvartett, kvintett és egy egész zenekar

Kvartett, kvintett és egy egész zenekar

A három zenei felállás mindegyike fúvós hangszeren játszó muzsikusokból áll, akik a BFMK színpadán színvonalas repertoárral fújják el a telet.
Az alkotómunka méltó helyszíne

Az alkotómunka méltó helyszíne

Művészlakások múltja és jövője címmel nyílt csoportos kiállítás február 25-én délután Hódmezővásárhelyen. A tizennégy alkotó művei láthatók.
12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.