Kultúra, oktatásAmerikai mentorok Vásárhelyen

2018. július 4., szerda
 

Az Egyesült Államokbeli Otterbein University Egészségügyi Karának tanszékvezetője, Paul Longenecker három hallgatójával érkezett Csongrád megyébe, hogy a helyi fiataloknak segítsenek az angol nyelv gyakorlásában.

 

 

 

 

 

Az Ohióban működő egyetem csoportja az elmúlt héten szegedi fiatalokkal foglalkozott, ezekben a napokban pedig hódmezővásárhelyi diákokkal találkoznak. 

A délelőttöket a polgármesteri hivatalban beszélgetéssel, csoportmunkában megoldható feladatok kidolgozásával töltik, míg délután a város és környékét járják be az amerikai mentorok és magyar tanítványaik, akik kedden délután az Emlékpontot keresték fel. Itt Hódmezővásárhely 1945 és 1990 közötti történelmével ismerkedtek a közgyűjtemény történésze, Nagy Gyöngyi tárlatvezetésével, míg a város múltját - a hétezer évvel ezelőtt itt készült cserépedényektől az elmúlt évszázad vásárhelyi képzőművészetéig - Lucza-Vígh Erna, a Tornyai János Múzeum múzeumpedagógusa mutatta be a vendégeknek.

S hogy a nyelvgyakorlás ezen a délutánon „éles helyzetben” történjen, a tárlatvezetők mondatait a vásárhelyi diákok fordították angolra a tengerentúli látogatók számára.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Országos negyedik lett a Vásárhelyi Kosársuli NLG-s csapata

Országos negyedik lett a Vásárhelyi Kosársuli NLG-s csapata

Az egész éves versenysorozat zárásaként július 1-én vasárnap rendezték Budapesten a jrNBA League Hungary döntőjét.
Új rektor a Szegedi Tudományegyetem élén

Új rektor a Szegedi Tudományegyetem élén

Július elsejétől megkezdte munkáját Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem új rektora, az orvosprofesszor négy évig tölti be a vezetői tisztséget.
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.