BulvárÁllati jó volt!

2016. április 23., szombat
 

Nem tett jót az állatvédőknek a néhány napja történt hódmezővásárhelyi kutyatámadás. Bár, mint az már ismert tény, hogy a kétéves kisfiú leharapott fülét a szegedi klinikán visszavarrták, sőt az is kiderült az ominózus kutyának ez már második támadása, sokan óvatosabbá váltak.

 

 

Fotók: Nagy Benjámin - VH

 


Ez tapasztalható volt az április 23-án délután a BFMK elé rendezett ’Állati jó!’ programon is. A szülők többször is rászóltak a csemetéikre, amikor nagy lendülettel és lelkesedéssel meg akartak simogatni egy-egy nagyobb testű kutyát.

"Az én Bercim németjuhász  és a kertben él, nem szoktam kivinni sehová, őrzi a házat, de a gyerekeket nagyon szereti! El sem merem neki mondani, micsoda kutyasimogató gyerekserereg van itt" - mondta tréfásan egy arra sétáló férfi.  

Egyébként is a 2 és fél óra alatt a legtöbbször egy kutyára 3-4 gyerek jutott, így hát ment a derby, ki mennyi kutyát tud becserkészni. Persze a legnagyobb népszerűségnek az ölebek bizonyultak. Igazán nagytestű kutya nem volt sok, mint ahogy kutyán kívül más állatot sem hoztak el a művelődési központ délutánjára.

 

A gyerekek egy részét persze nem annyira a simogatás lehetősége, mint inkább a kézműveskedés, az arcfestés kötötte le, illetve gipszbe tenyér- és mancslenyomatot lehetett készíteni.

 

Közben a pódiumbeszélgetésben a felelős állattartásról, az ivartalanítás fontosságáról, a nem kívánt szaporulatról értekeztek. A Kisállatokért és Környezetért Alapítvány  és a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete standjainál a két civilszervezet munkájával ismerkedtek a vásárhelyiek, illetve adományokkal segíthettek. Ez utóbbi dinamikusan fejlődő vásárhelyi állatvédő szervezet éppen egy hete, meghívottként - több mint húsz állatvédelmi szervezettel együtt - részt vett a most indult állatvédelmi konzultációsorozat egyeztetésén az Igazságügyi Minisztériumban.

 

A BFMK délutánjára elhoztak egy terápiás és segítő kutyát is, aki a gyerekek nagy örömére mindenkivel pacsizott.

A napsütéses langyos időben a délutáni program igazi családi szórakozás volt, és amíg „a kutya az ember legjobb barátja”, a folytatás is szinte biztos.   

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Arany Minősítés a Kiskórusnak

Arany Minősítés a Kiskórusnak

A vásárhelyi kórustalálkozó folytatásaként április 21-én a Liszt Ferenc iskola Kiskórusa és Gyermekkara is fellépett Makón a Hagymaházban.
Szörptolvaj és részegszemüveg

Szörptolvaj és részegszemüveg

Április 22-én délelőtt 700 nagycsoportos óvodás, általános és középiskolás diák volt a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vendége. Képekkel! 
Tavaszköszöntő Mártélyon

Tavaszköszöntő Mártélyon

Részletes program.
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!