Kultúra, oktatásAlapító tagok közös kiállítása

2014. október 1., szerda
 
Alapító tagok közös kiállítása

Július 10-én tartotta alakuló ülését a Hódmezővásárhelyen az a Kamera Klub, amely a város szülötte és posztumusz díszpolgára, a világhírű Lucien Hervé nevét vette fel.

 

 

 


„Felismerve a hiányt, felmérve az igényt, kialakítva a személyi és intézményi kereteket, alakult meg a klub - mondta Dömötör Mihály fotóművész, a klub elnöke.

Mint arról írtunk, a hiánypótló klub többek között folyamatosan bővíteni szeretné a tagságot, és segíteni tagjai alkotói tevékenységének kibontakoztatását fotó-, és a videó művészet területén. Sőt egyéni és csoportos kiállításokon is bemutatkozhatnak.

Ez utóbbi elképzelés és terv, most valósággá vált, ugyanis október 3-án 17 órakor, a Vásárhelyi Őszi Hetek programsorozat részeként a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban a Lucien Hervé Kamera Klub alapító tagjainak első bemutatkozó közös kiállítása nyílik.

 

Kiállítók: Baranovszky Jenő, Donka Gábor, Dömötör Mihály, Dr. Bónis Béla, Gaál Györgyi,  Kis Páter, Megyeri Anett, Moldován Attila, Molnár Bence, Oláh Ádám, Pásztor András,
Radics Márk, Szilágyi Gergely, Terendi Viktória, Török Erika, Török János, Varga András, Varga Zoltán, Vári Dénes.

A kiállítás október 17-ig hétfőtől szombatig 8-20 óráig látogatható

 

Kapcsolódó cikkünk:

Szelfi rekordkísérlet Vásárhelyen

 

A kiállításról Dömötör Mihály beszél:

 

Olvassa el ezt is!

Péntektől Őszi Hetek Vásárhelyen

Péntektől Őszi Hetek Vásárhelyen

Október 3-án kezdődik az idei Őszi Hetek Hódmezővásárhelyen. A programsorozathoz a város valamennyi kulturális intézménye csatlakozik. Az egy hónap részletes programjával!
Csapategység a siker kulcsa

Csapategység a siker kulcsa

Az NBII-es Felnőtt Bajnokságban a meccs a várakozásoknak megfelelően alakult, ellenfelüknek esélyt sem adva, magabiztosan tartották itthon a két pontot.
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.