FélpercesA vásárhelyi szakképzők is ott lesznek

2018. október 17., szerda
 
A vásárhelyi szakképzők is ott lesznek

Holnap nyílik és szombatig tart nyitva az idén 19 esztendős Találd ki magad! - Pályaválasztási kiállítás és vásár.

 

 

 

 

 


Szegeden az IH Rendezvényközpont október 18-19-én lesz a Találd ki magad!, egy nappal később október 20-án a Szent-Györgyi Albert Agórában Családi Pályaválasztási Napot tartanak.

 

A Pályaválasztási kiállítás és vásár ezúttal három témakörre fókuszál: az önismeretre, a választható szakmák bemutatására és a térség munkaerőpiaci helyzetére. A program hagyományosan a megfelelő szakma vagy hivatás megtalálására készíti fel a fiatalokat, a témára hangolódás már a kiállítás és vásár előtt egy hónappal megkezdődött, az üzemlátogatásokkal. 

 

A rendezvény első két napján az IH Rendezvényközpontban több mint ötven kiállító várja a pályaválasztás előtt álló diákokat – középiskolák, képzőintézmények, munkáltatók. A szombati családi napon már a szülőket is bevonják az információgyűjtésbe, hogy minél megfontoltabb döntés születhessen arról: mi legyen a gyerek? Eddig összesen 54 kiállító jelentkezett, a 48 középfokú intézmény mellett, a megyében működő 6 nagyobb munkáltató is megjelenik, a megyei képzésben elérhető összes szakmával megismerkedhetnek az érdeklődők a három napos programon.

A pályaválasztást elősegítő szegedi rendezvényen hagyományosan a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumhoz tartozó 3 vásárhelyi intézmény, valamint a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola is részt vesz

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Szeretem Vásárhelyt Egyesület környezettudatos akciója

A Szeretem Vásárhelyt Egyesület környezettudatos akciója

Szeretem Vásárhelyt Egyesület Hódmezővásárhelyen először szervezte meg használaton kívüli vagy rossz elektronikai eszközök gyűjtését.
Változik a vásárhelyi hajléktalanok élete is

Változik a vásárhelyi hajléktalanok élete is

Életbe lépett a közterületen életvitelszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezés. Hódmezővásárhelyen bejárást tartottak helyi rendőrök és a Szociális Szolgáltató szakemberei.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 

És ezt már olvasta?

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.