BulvárA vásárhelyi szakácsképzés hírét is elvitte a tengerentúlra

2016. november 12., szombat
 
A vásárhelyi szakácsképzés hírét is elvitte a tengerentúlra

Costa Ricára költözött az egyik legismertebb magyar szakács, Litauszki Zsolt. Magas szintű gasztronómiai elképzeléseit egy ottani étteremláncnál kamatoztatja majd. Hosszú távon gondolkodik, hiszen magával vitte a családját is, gyermekei egy ottani amerikai iskolába járnak majd.

 

 

 

 

 

Litauszki Zsolt Orosházán született, s miután Hódmezővásárhelyen a Corvin Mátyás vendéglátóipari szakközépiskolát elvégezte, két évig egy orosházi iskola menzáján dolgozott, ahol naponta 3600 diákra kellett főzniük. Innen a híres fertőrákosi Ráspi étterembe került, majd kilenc évig Ausztriában dolgozott. Ötcsillagos szállodákban konyhafőnök-helyettesként, majd egy két Michelin-csillagos osztrák étteremben, a Taubenkobelnben „garde managerként” tevékenykedett. 2008-ban visszatért Magyarországra, és a budapesti Maligán borétterem szakácsa lett. Litauszki Zsolt itt már a modern konyhaművészet vívmányaival rukkolt elő. Legutóbb a Zsidai család hat éttermének úgynevezett kreatív séfje volt, és irányította a Pest-Buda, a 21 Magyar Étterem és a Pierrot szakmai munkáját.

 

„Sallangmentes, és kifinomult a fűszerérzéke. Egy elhagyott grundon is kiszagolja a vadon növő turbolyát, megy a bodza illata után. Az Ausztriában töltött évek elmélyítették, gazdagították a Monarchiára jellemző gasztronómiai stílusát, ami egyet jelent a régi magyar hagyományok ismeretével, használatával. A hal és a káposzta használata nagyon jellemző rá. Francia alapok, magyar leleménnyel” – írta az Origo róla egy cikkében. „Marhapofa tarhonyával. Ragacsos körömpörkölt jut eszembe róla elsőre. Egyike azoknak a séfeknek, aki nagyon ügyesen és izgalmasan használja a fűszernövényeket, virágokat” – jellemezte Mautner Zsófia gasztronómiai újságíró.

 

Most azonban felszámolta az itthoni életét, és november első napjaiban a családjával Costa Ricába utazott Litauszki Zsolt, hogy egy izgalmas vállalkozás egyik tulajdonosaként kezdjen új életet

 

Costa Ricán kisebb, magyar üzletemberekből álló kolónia él. Nemrégiben megkereste őt egy Costa Rica-i vállalkozás elindítója, Marschall Péter, aki a Sztárban sztár, a Hal a tortán, az Éden Hotel és más televíziós produkciókat gyártó vállalkozás tulajdonosa. Elmesélte neki, hogy feladta a médiavállalkozását, családjával együtt Costa Ricába költözött, és ezentúl ott fog élni. Beindított egy komoly vállalkozást, amihez már talált partnereket, de szeretné bevonni őt is. Litauszki Zsolt az elmúlt hónapokban elutazott Costa Ricára tájékozódni, majd rövid gondolkodás után tulajdonostársa és partnere lett Marschall Péternek ebben a munkában.

 

Akit érdekel az egykori vásárhelyi diák további „kulináris jövője” Costa Ricán, elolvashatja ITT!

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ennivaló receptjeink - Pekándiós csokoládé cookie

Ennivaló receptjeink - Pekándiós csokoládé cookie

Egy hétig lezárt dobozban eláll, lehet hogy utána is, „de valaki mindig megeszi”, így baromi nehéz rájönni mi a max. határidő az eltarthatóságában.
Vásárhelyieket vertek át a tűzifával csalók

Vásárhelyieket vertek át a tűzifával csalók

Ez a bűncselekmény is rávilágít arra, könnyű abba hibába esni, hogy jó üzletet kötöttek. Különösen az idősek a naivak, de még rosszabbul is járhatnak, mint ebben az esetben is.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 
Pláza épülhet az Aldi mellett
Pláza épülhet az Aldi mellett A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.