KözéletA vásárhelyi Puszta újjáéledhet

2013. május 23., csütörtök
 
A vásárhelyi Puszta újjáéledhet

A Vásárhelyi Pusztáért Szövetség május 30-án 9 órakor tartja következő megbeszélését Kardoskút-Pusztaközpontban, ahol az érintett hét település polgármestere, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója és az Olvasókörök Országos Szövetsége társelnökei ünnepélyes keretek között írja alá a testületi felhatalmazás birtokában a Vásárhelyi Pusztáért Szövetség együttműködési megállapodását.


Az ülés eddig ismert napirendje szerint többek között egyeztetik a Pusztáért sokat tett jelesek névsorát, megvitatják a pusztai településeket összekötő kerékpárút tervezetét, illetve azt a turisztikai tervet, amellyel a Puszta bemutatását próbálják megvalósítani, valamint a községek bel- és külterületén milyen látnivalót tudnak biztosítani az ideérkezőknek?

 

Megírtuk, Szenti Tibor és az Olvasókörök Országos Szövetsége kezdeményezésére a vásárhelyi Puszta érintett polgármesterei és szakemberei január végén találkoztak a régió fejlesztése érdekében. Orosháza; Hódmezővásárhely; Kardoskút; Nagymágocs; Békéssámson és Pusztaföldvár tagja a szövetségnek. Munkájukat az Olvasókörök Országos Szövetsége fogja össze.

 

Szenti Tibor megfogalmazta a Vásárhelyi Pusztáért Szövetség hitvallását: „A vásárhelyi Puszta népessége környezeti, kulturális, gazdasági és társadalmi egységet alkot. Földje semlyékes, mocsaras, szikes mezőkkel, és tavakkal, erekkel tagolt. Nagyobb része legelőnek való, és a szabad madaraknak, állatoknak paradicsoma. Az idetelepült emberek kényszerből feltört telkein hol a belvíz, hol az aszály pusztít. Itt sokkal keményebb az élet, mint a jó minőségű szántóföldes tanyákon. A termelt javakért mindig erősebben kellett küzdeni. Istenen kívül, a szegény emberen csak az esze, a szorgalma és egy másik szegény segít! Mégis hazánk egyedi, különleges és pótolhatatlan életterét alakították ki. A népet nem lehet leváltani. Évszázadok során, élő biológiai szövetként, egymással összeházasodva, újvilági „vérszerződést” kötöttek. Ezért szükséges, hogy kölcsönös segítségnyújtással, a társadalom által is elfogadott, testvéri szövetséget alkossanak.”

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hamarosan beköltöznek a Péczelybe

Hamarosan beköltöznek a Péczelybe

A Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatalból nemcsak a Járási Hivatal, hanem az okmányiroda és a kormányablak is a Kálvin tér 4. szám alatti volt zeneiskola épületébe költözik.
Vasárnap végleg elhallgat a vásárhelyi RádióX

Vasárnap végleg elhallgat a vásárhelyi RádióX

Ezzel, egy korszerű nyelven beszélő, zenei világa miatt is egyre többen magukénak érző médiaszínfolttal lesz kevesebb Hódmezővásárhely.
A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
Nagy vásárhelyi siker a Suzuki Streetball bajnokságon

Nagy vásárhelyi siker a Suzuki Streetball bajnokságon

Május 30-án, Hódmezővásárhely adott otthont az idei Suzuki Streetball sorozat második rendezvényének.

 

És ezt már olvasta?

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.