Kék hírekA Vásárhelyi Önkormányzatra hivatkoztak

2010. december 8., szerda
 
A Vásárhelyi Önkormányzatra hivatkoztak

Önkormányzati vezető és dolgozó nevével visszaélve károsítottak meg ismeretlenek egy idős embert Hódmezővásárhelyen. Az elkövetők azt mondták, hogy a karácsonyra tekintettel pénzt hoztak, de abból vissza kell adni.

Lopás miatt nyomoz a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság, miután két ember azzal kérezkedett be egy idős emberhez Hódmezővásárhely- Újkishomokon, hogy a karácsonyra való tekintettel pénzt hoztak. Hogy a bizalmát megszerezzék, egy önkormányzati vezető és dolgozó nevére hivatkoztak.

Miután a lakásba bejutottak, egyikük elterelte a sértett figyelmét, majd a másik magához vette az otthon tartott megtakarított készpénzt, 70 ezer forintot. Ezt követően sietősen távoztak.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság ezúton hívja fel a lakosság figyelmét, hogy az önkormányzat nem visz készpénzt senkinek, munkatársaik készpénzt nem fogadhatnak el és abból nem is kérhetnek vissza. A hódmezővásárhelyi önkormányzat munkatársai fényképes igazolvánnyal és személyi igazolványukkal igazolják magukat, így amennyiben valaki az önkormányzatra hivatkozik, mindenképpen kérjék el ezeket tőle.

Amennyiben az érintett nem tudja, vagy nem akarja magát hitelt érdemlően igazolni, rögtön értesítsék a rendőrséget a 107-es vagy 112-es segélyhívószámon.

forrás: CSMRFK

 

Olvassa el ezt is!

Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő

Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő

Április 18–19-én rendezték Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában a VI. Consolis ASA Nemzetközi Szenior Úszóversenyt.
Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki elcserélt autóját meg nem engedett módon követelte vissza.
Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közgyűlése úgy döntött: a Mátray Attila díjat az idei évben Dombi Boglárka kapja meg.
Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

A Nemzeti Választási Bizottság által kiszabott büntetést, amelyet a Kúria is jóváhagyott, most az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.