KözéletA vásárhelyi egyezmény folytatása

2018. május 14., hétfő
 
A vásárhelyi egyezmény folytatása

Áder János köztársasági elnök a nemzetközi klímavédelmi együttműködésben való részvételről tárgyalt a főpolgármesterrel és a megyei jogú városok képviselőivel a Sándor-palotában május 14-én.

 

 

A kép bal szélén Márki-Zay Péter polgármester

 

 

 

Az államfő mellett a megbeszélésen részt vett Haszonicsné Ádám Mária, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főigazgatója és Kőrösi Csaba, a KEH Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának igazgatója.

A megbeszélésen meghívottként részt vett Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely polgármester is.

 

A mostani megbeszélés következetes folytatása az -  éppen Hódmezővásárhelyen – született megegyezésnek, amikor a Megyei Jogú Városok Szövetsége 2015. május 14-ei hódmezővásárhelyi közgyűlésén egyhangú döntéssel csatlakozott Áder János klímavédelmi kezdeményezéséhez.

Magyarország köztársasági elnöke Al Gore volt amerikai alelnök célja mellett állt ki, amely cél lényege, hogy egymilliárd támogatót szerezzen a párizsi klímacsúcs előtt.

 

A megyei jogú városok önkormányzatai vállalták, hogy saját információs rendszerükön keresztül minél több állampolgárhoz eljuttatják a kezdeményezés hírét.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Lopott kerékpárral ment lopni

Lopott kerékpárral ment lopni

Egy magyarcsanádi férfi lopni ruccant át Hódmezővásárhelyre. Az összepakolt holmit a lopott biciklijével vitte el. A vásárhelyi rendőrök hamar elkapták.
A hazai kortárs festészet jelentős vásárhelyi alkotója

A hazai kortárs festészet jelentős vásárhelyi alkotója

Összegzés címmel nyílt kiállítás a most születésnapját ünneplő Sonkoly Tibor festőművész munkáiból szombaton a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen.
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.