Kultúra, oktatásA vásárhelyi Árendás vendégszereplése

2012. július 9., hétfő
 
A vásárhelyi Árendás vendégszereplése

Negyedik éve, mindig július elején rendezik meg a szerbiai Nákofalván (Nakovo) a „Játsszunk, együtt, legyünk együtt” elnevezésű Nemzetközi Néptáncfesztivált.

 

 

 

 

 


Nagykikinda északkeleti szomszédjában, a szerb-román határ közelében fekvő település egész napos folklórfesztiválján 5 ország meghívott együttesei ropták a táncot. Idén Romániából, Szerbiából, Bosznia-Hercegovinából, Ciprusról érkezett néptáncegyüttesek adtak műsort. Magyarországot a hódmezővásárhelyi Lányi Lajos Közhasznú Népművészeti Egyesület Árendás Néptáncegyüttese képviselte.

Mint arról az egyesület elnöke, Bereczky Róbert beszámolt, Nagyon különleges és színvonalas produkciókat láthatott a közönség, melyben külön színfolt volt az Árendás által prezentált magyar néptánc. Az elnök azt is megjegyezte, sikerült mind a kikindai vendéglátóikkal, mind a fellépő együttesekkel jó szakmai és baráti kapcsolatokat kiépíteni.

 

Hozzászólások

Apró Mihályné 2012. július 13., péntek 09:25:35
Gratulálok az Árendás együttes fellépéséhez, nagyszerű műsorral készültek, kár, hogy a teljes műsort időhiányába nem láthattuk.
Részemre az igazi szinfolt a Ti műsorotok volt, hiszen szerintem a magyar néptáncnál szebb, jobb nincs is.

Gratulálok mégegyszer, örülök, hogy én is ott lehettem. Sok sikert kívánok valamennyiőtöknek.

Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólását köszönjük!

A Vásárhelyi Hírek Szerkesztősége lehetőséget biztosít az észrevételek, vélemények közreadására és azok széles körű megismertetésére, egymásért, városunkért.
Az olvasók hozzászólásai nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével.
A szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár illetve reklám tartalmú hozzászólások moderálására!




A rovat további cikkei

Hirdetés

Mielőtt elindul, nézzen rá!

Hőtérkép
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés