MozaikA városi Stadionban csak úszni nem lehetett

2010. szeptember 24., péntek
 
A városi Stadionban csak úszni nem lehetett
Természetesen, mint általában a legnagyobb sikere a küzdősportoknak volt, de a lovaglás iránt is még mindig nagy az érdeklődés.

Szeptember 24-én, pénteken délelőtt a Városi Stadion Rárosi úti bejáratának környéke olyan volt, mint egy nagyváros zsúfolt buszpályaudvara. Forgalmi akadályt képeztek a sorban érkező buszok a város diákjaival a II. Nagy Sportágválasztóra. A kétnapos rendezvény első napjának végén közel ötezren ismerkedhettek 35-40 sportággal, mind ezt a lehető leglátványosabb formában, sportszerek kipróbálási lehetőségével.. Természetesen, mint általában a legnagyobb sikere a küzdősportoknak volt, de a lovaglás iránt is még mindig nagy az érdeklődés. A rendező Hódmezővásárhelyi Tigrisek Alapítvány vállalta fel a városban, hogy felmérik és megírják azokat a hazai és EU-s pályázatokat, amelyek segíthetnek a sport támogatásában. Együttműködnek városunk önkormányzatával, a sportegyesületekkel, a városi kórházzal, és próbálnak a maguk lehetőségeivel minél jobban hozzájárulni az Egészséges Vásárhely Program célkitűzéseinek megvalósításához. Szombaton a délelőtt dr. Lázár János polgármester megnyitó beszédében elmondta: úgy gondolja jó döntés volt néhány éve, hogy a város az utánpótlás sportot helyezte az előtérbe és az infrastrukturális beruházások, az uszoda, a sportcsarnok és stadion új pályája ennek a folyamatnak a folytatását jelzi, amelyhez hozzá járul a sportlétesítmények olcsó, vagy térítésmentes használatának lehetősége. Sarusi-Kiss József a rendező Hódmezővásárhelyi Tigrisek Alapítvány kuratóriumának elnöke szeretné, ha ez a rendezvény hagyománnyá válna a városban.
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi szervezetek az NKA támogatási listáján

Vásárhelyi szervezetek az NKA támogatási listáján

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, az utóbbi hetekben nyilvánosságra került listában 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Nagyszerű teakwondos eredmények

Nagyszerű teakwondos eredmények

A Diákbajnokságról és Engrich Mariann Emlékversenyről húsz dobogós helyezéssel tért haza a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki elcserélt autóját meg nem engedett módon követelte vissza.
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Gerendáson rendezték meg a VIII. Fehér Kupa és VIII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.