Kultúra, oktatásA választás bősége

2016. április 16., szombat
 

Április 15-én a hónapokig tartott előkészületek, rengeteg munka után, valami olyasmi volt, ami  az országban és persze Hódmezővásárhelyen, még nem.

 

 

 

Fotók: VH

 

 

 

A Szakmák Éjszakáján este 6-tól kinyíltak a szakképző iskolák és az ott tanulható szakmák hátteréről, az elméleti és a gyakorlati képzésről lehetett közvetlen benyomásokat szerezni, akár saját emléktárgyak készítésével.

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum égisze alá tartozó három vásárhelyi iskola, az Eötvös József, a Kalmár Zsigmond és a Corvin Mátyás szakképzési kínálatát vonultatta fel látványosan, változatosan.        

 

Vásárhely nagy szerencséje, hogy a három. illetve a Gregussal együtt négy szakképző iskola igazán változatos szakmák választásának lehetőségét nyújtja. Ezek közül nem is egy hiányszakma, ami rögtön ösztöndíjjal jár. Igaz ez a lista évente régiónként is változik, de az tény, hogy például a Kalmárban tanulható szakmákban, akár rajta van a listán, akár nincs, a végzős igen jó elhelyezkedési eséllyel veheti át az oklevelét. Ez derült ki a Szakmák Éjszakáján is, amikor az érdeklődőket fogadó tanárokkal és diákokkal beszélgettünk. Többek között autószerelő, villanyszerelő, ács, bútorasztalos szakmák országosan keresettek. Ez utóbbi esetében a bútorrestaurálás az etalon, ami persze már egy következő lépés. A végzősök közül van, aki ebben szeretne majd tovább lépni.

A női szakmák közül a női szabó szakmának van nagy keletje,…ha nem lenne annyira alulfizetett. A Kalmárban a végzősök közül is beszéltünk olyanokkal, akik gondolkodnak azon, hogy vagy továbbtanulnak, vagy külföldön próbálkoznak.

A Szakmák Éjszakáján a mostani slágerszakmák is felvonultak: a fodrász és kozmetikus képzés. Azonban - ez a beszélgetésekből is kiderült - lassan telítődik a munkaerőpiac.

 

Az jól látszik, és ezt több tanár is megerősítette, amióta - tavaly július óta - a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) fenntartásába kerültek át a szakképzők, jelentősen javult a gyakorlati oktatáshoz, vagyis az egyes szakmák valódi elsajátításához nélkülözhetetlen alapanyag ellátás.

 

És ha már slágerszakmákat említettük, a Corvin Mátyás Szakképző - elsősorban vendéglátó szakmái közül - több is nagyon vonzó. A Szakmák Éjszakáján a Kossuth téren a Fekete Sas előtti kerthelyiség este hattól tízig folyamatosan „zsongott”. Felvonult a corvinos szakmák teljes repertoárja, de ott volt a Szakmák Éjszakája beindítása is, amelyet Árva-Nagy Sándorné a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum főigazgatója, illetve Hegedűs Zoltán nyitott meg. Az alpolgármester beszédében többek között megismételte a kormány szlogenjét: „egy jó szakma felér egy diplomával.”

A Szakmák Éjszakája országos programjába bekapcsolódott három vásárhelyi szakképző mindegyike - a nagy érdeklődéssel fogadott interaktív programjainak sokaságával - éppen  ezt a szlogent igyekezett erősíteni az általános iskolát hamarosan befejező fiatalokban és szüleikben.

 

Érdemes végignézni, hogy a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum iskoláiban hányféle szakmát lehet elsajátítani: 

 

Általános iskolát végzettek számára az alábbi 3 éves szakiskolai képzéseket indítjuk (hiány szakmáknál ösztöndíjjal támogatva)

  • ács, állványozó (ösztöndíj)
  • asztalos
  • bútorasztalos
  • cukrász
  • eladó (ösztöndíj)
  • épület-és szerkezetlakatos (ösztöndíj)
  • fehérnemű készítő és kötött áru összeállító
  • festő, díszítő, mázoló, tapétázó
  • gépi forgácsoló (ösztöndíj)
  • hegesztő
  • hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő
  • ipari gépész
  • karosszérialakatos
  • kerámiakészítő, porcelánfestő, porcelánkészítő
  • kőműves és hidegburkoló (ösztöndíj)
  • központi fűtés- és gázhálózat rendszerszerelő (ösztöndíj)
  • panziós, falusi vendéglátó
  • pincér
  • szakács
  • szárazépítő
  • szerkezetlakatos
  • szerszámkészítő
  • vendéglátó eladó
  • villanyszerelő (ösztöndíj)

 

Érettségi után tanulható szakmák,

képzési idő 2 év

  • autószerelő
  • CAD-CAM informatikus
  • egészségügyi asszisztens
  • erősáramú elektrotechnikus
  • faipari technikus
  • fogtechnikus gyakornok-fogtechnikus
  • gépgyártás-technológiai technikus
  • gyakorló ápoló-ápoló
  • gyakorló fodrász-fodrász
  • informatikai rendszergazda
  • kereskedő
  • logisztikai ügyintéző
  • pénzügyi-számviteli ügyintéző
  • turisztikai szervező-értékesítő
  • ügyviteli titkár
  • vendéglátásszervező-vendéglős

 

A szakiskolában végzettek számára lehetőséget biztosítunk érettségi megszerzésére nappali és esti tanrendben (képzési idő 2 év)

 

Felnőttoktatás keretében 2 év alatt  megszerezhető szakmáink,

(feltétel érettségi vagy szakmunkás bizonyítvány)

 

  • CNC gépkezelő
  • cukrász
  • diétás szakács
  • eladó
  • épület- és szerkezetlakatos
  • erősáramú elektrotechnikus
  • festő-mázoló, tapétázó
  • gépi forgácsoló
  • gyakorló ápoló
  • hegesztő
  • kereskedő
  • kőműves és hidegburkoló
  • központi fűtés és gázhálózat rendszerszerelő
  • logisztikai ügyintéző
  • női szabó
  • pénzügyi-számviteli ügyintéző
  • pincér
  • szakács
  • szárazépítő
  • szociális gondozó, ápoló
  • vendéglátó eladó
  • villanyszerelő
 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Milliomosok Vásárhelyen

Milliomosok Vásárhelyen

Sajnos nem anyagi értelemben milliomosok, hanem ígérgetésben és elutasításban, sokan azok közül, akik idén is elhozták találmányaikat Vásárhelyre. Sok képpel!
Kosársuli győzelemmel indult a rájátszás

Kosársuli győzelemmel indult a rájátszás

A szoros állás egészen az utolsó másodpercekig tartott, végül a Kosársuli nagyot küzdve megszerezte a győzelmet. Egy hét múlva Bonyhádon harcolhatják ki az előrelépést.
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.