Kultúra, oktatásA „turini remete” és a Maczelka család

2010. október 16., szombat
 
A „turini remete” és a Maczelka család

A Maczelka család 300 éves története, a „Kárpátokból a vásárhelyi pusztára” című kötetben.

 

 

 

 

 

 


A 19.század vége felé az 1865-től Turinba (mai Torinóba) emigrált Kossuth Lajosról elterjedt, hogy éhezik. A legenda szerint a vásárhelyi polgárok élelmiszerszállító csapatot szerveztek, hogy így segítsenek Kossuthnak; a határon azonban a katonaság megállította őket, nem engedték tovább a szállítmányt. A vásárhelyiek nem hátráltak meg, előkapták a karikás ostorokat, meg a fokosokat – és egyfajta igazi csata, határincidens kerekedett. A katonai erősítés megérkezése után lefogták Maczelkáékat, majd a kufsteini várbörtönbe vitték őket. Az akció kieszelője, Maczelka János közel két esztendeig raboskodott. Ezt a históriát is feldogozza a dr. Elek András által jegyzett kiadvány. Az egykor praktizáló orvos, a Kosársuli mesteredzője felcsapott családfakutatónak, majd a két éves kutatómunkájának eredménye a Maczelka család 300 éves történetéről szóló, „Kárpátokból a vásárhelyi pusztára” című kötet, amelyet nagy érdeklődés mellett október 15-én, pénteken délután mutattak a Németh László Városi Könyvtárban.     

 

Olvassa el ezt is!

Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő

Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő

Április 18–19-én rendezték Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában a VI. Consolis ASA Nemzetközi Szenior Úszóversenyt.
Az agrárszakma háromnapos ünnepe

Az agrárszakma háromnapos ünnepe

A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Ütős hétvége a Hódtóiban

Ütős hétvége a Hódtóiban

Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.