KözéletA szokásos: kerékpár, kábel, autó

2010. november 30., kedd
 
A szokásos: kerékpár, kábel, autó

Éberek a vásárhelyi rendőrök, 48 óra alatt 3 lopás, illetve kísérletének tettesét fogták el.

 

Az egyenruhások korábbi ügyeiből már jól ismerték azt az 51 éves vásárhelyi lakost, akit  megállítottak az utcán, hogy leellenőrizzék a kétkerekűt, amelyről hamar kiderült, hogy egy kocsma elől lopta. Amikor együtt visszamentek a valódi tulajdonos már kereste a kerékpárját. A járőrök előállították az 51 éves gyanúsítottat, aki azt is beismerte, hogy korábban is vitt már magával lezáratlan kerékpárokat. A nyomozás során a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság megállapította azt is, hogy ugyancsak ő gyanúsítható több a város területén történt betöréssel és besurranással is, ezért kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását.

Elfogták a vásárhelyi rendőrök azt a 32 éves férfit is, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szombaton este bemászott az áramszolgáltató telephelyére, ahonnan négy köteg alumínium vezetéket tulajdonított el 20 ezer forint értékben. A körzeti megbízottak a helyszínen talált talpnyom alapján jutottak el a gyanúsítotthoz, akit otthonában meg is találtak sáros és nedves cipővel a lábán. Kihallgatása során beismerő vallomást tett, ellene lopás miatt indult büntetőeljárás.

Szintén egy szombaton este, lakossági bejelentés alapján értek tetten a rendőrök egy 33 éves férfit szombaton este, aki éppen egy Fiat Puntot akart feltörni. A férfi a jármű kilincsét feszegette és a szélvédőt akarta betörni, amikor az egyenruhások megérkeztek. Az egyébként erősen ittas férfi ellen lopás kísérlete miatt indult büntetőeljárás.

Forrás: CSMRFK

 

Olvassa el ezt is!

Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
Vásárhelyi szervezetek az NKA támogatási listáján

Vásárhelyi szervezetek az NKA támogatási listáján

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, az utóbbi hetekben nyilvánosságra került listában 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

A Nemzeti Választási Bizottság által kiszabott büntetést, amelyet a Kúria is jóváhagyott, most az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.