BulvárA rajongás netovábbja

2015. december 23., szerda
 
A rajongás netovábbja

Sorozatban kilencszer nézte meg Az ébredő Erő című új részt egy amerikai mozilánc által rendezett Star Wars-maraton nyertese. 

    

 

 


A győztes Jim Braden csaknem két teljes napot töltött a moziban, és hat másik rajongót múlt felül. A versenyzőknek végig kellett nézniük az első hat részt, majd utána a hetediket annyiszor, míg végül csak egyikük maradt talpon.
    

Braden hét évre szóló ingyenes belépőt kapott a mozihálózattól, valamint emléktárgyakkal is gazdagodott, és a tiszteletére az ő nevét viseli az egyik szék a moziban, ahol a versenyt rendezték.
    

Az austini férfi a széria nagy rajongójának tartja magát, a legújabb részt már évek óta várta. Az ébredő Erő első vetítésén a fia is ott volt vele, ami különösen nagy örömmel töltötte el a The Hollywood Reporter szerint. Az első vetítést eufóriában nézte végig, a többi vetítésen pedig már inkább a részletekre figyelt. A nyolcadik és a kilencedik alkalmat már kicsit nehezebben bírta - vallotta be.
    

A Star Wars: Az ébredő Erő a Jurassic World globális hegybevételi rekordját megdöntve 528 millió dollárt keresett nyitó hétvégéjén, és világszerte lázban tartja a rajongókat.

 

Ha egy hódmezővásárhelyi, vagy környéki néző túl akarja szárnyalni az amerikai győztest, akkor akár meg is teheti, ugyanis, december 25-től január 9-ig még 31 alkalommal lehet beülni a Mozaik Moziba a 3D-s Star Wars filmre.

 

Olvassa el ezt is!

Mit hallasz: száncsengő vagy vészcsengő szól?

Mit hallasz: száncsengő vagy vészcsengő szól?

Érzelmi túlterhelést okoz a megfelelési kényszer is: ha elhiszed, hogy Karácsony alkalmából mindenkit boldoggá kell tenned. Pedig van megoldás!
Hülyeséggel vádolta meg a DK Lázár Jánost

Hülyeséggel vádolta meg a DK Lázár Jánost

A hírportálok egy része, többek között a 444.hu kifejezetten hülyeségnek tartja a Demokratikus Koalíció akcióját, amellyel Lázár Jánost akarja lejáratni.

Tavaszköszöntő Mártélyon

Tavaszköszöntő Mártélyon

Részletes program.
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.