FélpercesA makói kórházat is fejlesztik

2018. január 12., péntek
 
A makói kórházat is fejlesztik

Január 11-n Makón Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátóközpont Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója elmondta, az intézmény csaknem 30 millió forint pályázati forrást nyert el.

 

 

 

18,5 millió forintból felújítják az évente több mint kétszázezer pácienst fogadó járóbeteg szakrendelő melletti negyven férőhelyes parkolót. Emellett elkészül a korábbi véradóállomás megüresedett épületének rekonstrukciós terve. A kórház hosszú távú fejlesztési koncepciója alapján ebben fizikoterápiás központot alakítanak ki, ahol évente mintegy 20 ezer beteg vehet majd részt gyógytornán, illetve mozgásszervi rehabilitációs kezelésen.

A fejújítás az előzetes becslések alapján 280 millió forintba kerül majd.

 

Olvassa el ezt is!

Bessenyei Díj vásárhelyi díjazott nélkül

Bessenyei Díj vásárhelyi díjazott nélkül

Másfél millióra emelték a pénzösszeget. A díj alapítása óta idén az a...
Olyan mint egy McDonald's!

Olyan mint egy McDonald's!

Az országban bárhol, bármelyik gyorsbüfé megirigyelhetné a Németh László Gimnázium...
 

És ezt már olvasta?

Jobblépés vagy ballépés
Jobblépés vagy ballépés Hamarosan táncra perdülhetnek az ápolók és a szociális munkások is, ugyanis Cser Ágnes Hódmezővásárhelyen új mozgalom indítását lengette be.
 
Rivaldafényben a nagyértékű tallérlelet
Rivaldafényben a nagyértékű tallérlelet A tengerparti fövenyen sokszor haszonnal kecsegtető foglalatosság a detektoros fémkeresés. Vásárhely határában ezzel a módszerrel nagy értékeket találtak. Képekkel.
 
A lőtéren ellenőrizték a rajok felkészültségi szintjét
A lőtéren ellenőrizték a rajok felkészültségi szintjét Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi bázisán megalakított Zászlóalj Harccsoport gyakorlatozott.
 
Útlevél ellenőrzéskor át akarta verni a határőrt
Útlevél ellenőrzéskor át akarta verni a határőrt Nem volt elég a honosítással kapott kettős állampolgárság, magyar útlevelet is akart szerezni, egészen fifikás módon. Börtön lett a vége.
 
Fürdési tilalom a Mártély holtágon
Fürdési tilalom a Mártély holtágon Rossz hír, pláne mivel a következő napokban igazi nyaraló időt prognosztizál a meteorológia, hogy alig két hét után, ismét kikerült a fürödni tilos tábla a Mártélyi szabadstrandra.
 
Súlyos baleset Vásárhely közelében
Súlyos baleset Vásárhely közelében

Július 18-án a kora délutáni órákban baleset történt a 45-ös főút Szentes és Hódmezővásárhely közötti szakaszán.

 
Vásárhelyi betörők rendőrkézen
Vásárhelyi betörők rendőrkézen Néhány nap alatt egy, a városban történt lakásbetörést derítettek fel a hódmezővásárhelyi rendőrök. A bűncselekménnyel kapcsolatba 3 férfit előállítottak.