Kultúra, oktatásA magyar néplélek mélységének és tisztaságának végtelen forrása

2017. február 6., hétfő
 
A magyar néplélek mélységének és tisztaságának végtelen forrása

Február 6-án hétfőn délután volt a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület által meghirdetett meseillusztrációs pályázat eredményhirdetése. A Németh László Városi Könyvtárban megnyílt a nyertes alkotásokat bemutató kiállítás is.

 

 

 

 

 

Egyre népszerűbbek Wass Albert mesekönyvei. Nem véletlenül nyúlt az erdélyi magyar író és költő a mese műfajához. Tette ezt azért, mivel tudta, hogy a világ valamennyi meséjének van egy közös tulajdonsága, mégpedig az, hogy a jó győzelmét hirdeti a gonosz felett. Ezt az elveszett, vagy talán teljes valóságában soha nem létezett világot kereste a magyar népmese világában, amely a magyar néplélek mélységének és tisztaságának végtelen forrása. 

 

Amíg például 6 évvel ezelőtt 104, idén már - rekordszámú  - 192 pályaműből kellett a díjazottakat kiválasztani a zsűrinek (Orosz Mária és Szente Varga Gergelyné, Kálvai Mária)

 

A Varga Tamás Ált. Iskolából 19, a Kertvárosi Óvodából 1, Péczely Attila iskolából 13, az Aranyossy Ágoston iskolából 17, a Németh László Gimnázium és Ált. Iskolából 81, a Nádor utcai óvodából 6, a Bethlen Gábor Református Gimnáziumból 2. és Zentából, Felsőhegyről 53 illusztráció érkezett

 

A kiállítás február 18-ig látható, amikor is a vers- és prózamondó versenyre kerül sor. 

 

Eredmények:

 


Kovács Tünde 7b

Péczely A. 

Hajdú Gréta Viola 7/b

Péczely A. felk.Radicsné Nagy Andrea

Halmai Tamás 5.o.

Péczely Attila, 

 

Szakál Adrien 5.o.

Péczely Attila, 

 

Herczeg Dorka 8.o.

Péczely Attila, felk. Mucsi Zoltán

 

Szőrös Blanka Flóra 3/c osztály

NLG

Venicz Levente 3/c

NLG

Nagy Zsombor 3/c

NLG

Tóth Adrienn 3/c

NLG felk. Szabóné Horváth Anikó

Szécsényi Anna Boróka 5,5 éves ovis és Papp-Kovács Hanna

Kertvárosi Kat. Ovi, Dr. Bónisné Szenti Judit 

Kovács Emma Lili 2.o.

NLG

 

Nagy Eszter 2.o.

NLG

 

Kovács Viola Melinda 2.o.

NLG

 

Mohai Szilárd Zoltán 2.o.

NLG

 

Funk Aida Beáta 2.o.

NLG felk. Ráczné Kecskeméti Ágota

 

Dánó Letícia 4/a

NLG

 

 

Csanki Lara Zoé 4/a

NLG

 

 

Grexák Nóra 4/a

NLG

 

 

Wolf Noel 4/a

NLG Gachályiné Deli Ildikó

 

 

Dunai Zita 3.o.

Varga Tamás

 

Nagygyörgy Boglárka 3.o.

Varga Tamás

 

Rozsos Alexandra 3.o.

Varga Tamás felk. Gajdán Béláné

 

Székely Szabolcs 1/a

NLG

 

Csorba Csanád 1/a

NLG

 

Bánfi Hetti 1/a

NLG

 

Végh Mihály 1/a

NLG

 

Kérdő Luca 1/a

NLG felk. Donnákné Budai Ildikó

 

Nagy Tamás, Boros Krisztián, Vörös Trisztán 2.o.

Felsőhegy, felk. Csonti Melinda

 

Berecz Bálint végzős ovodás

Zenta,

 

Jerotijevity Lázár 1.o.

Zenta,

 

Jerotijevity Lázár 1.o.

Zenta,

 

Deák Viola 1.o.

Zenta,

 

Nagy Valentina 5.o.

Felsőhegy, Zenta

 

Jovanovity Nina 5.o.

Felsőhegy, Zenta

 

Kalmár Leona 5.o.

Felsőhegy, Zenta

 

Bajusz Ákos 6.o.

Felsőhegy, Zenta

 

Pavlovity Krisztián 8.o.

Felsőhegy, Zenta

 

Sáfrány Tibor 7.o.

Felsőhegy, Zenta

 

Molnár Krisztián 6.o.

Felsőhegy, Zenta  Rúzsa Mária felk.

 

Zádorfalvi Martin Emil 3/a

NLG 

 

Szabó Gréta 3/a

NLG

 

 

Izer Petra Hédi 3/a

NLG 

 

 

Miskolczi Anna 1/b

NLG 

 

 

Bunda Zsófia 1/b

NLG  felk. Kosztolányi Anikó

 

 

Szűcs Merse Csaba 6 éves

Nádor u. felk. Olasz Ágnes,

 


 

 

 

 

Rostás Amina 1

Varga Emilia

 

 

 

Vági Elvira 5

Wolf Júlia

 

 

 

Juhász Gergő 5

Wolf Júlia

 

 

 

Kővágó Tibor Károly 6

Wolf Júlia

 

 

 

Mihály Szabrina 6

Wolf Júlia

 

 

 

           

 

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi beszédös lemez

Vásárhelyi beszédös lemez

Különleges, egyedülálló lemez készült a napokban, amelynek bemutatója február 9-én 17 órakor lesz a Németh László Városi Könyvtárban.
Ennivaló receptjeink - Baracskay Angélától - Fánk projekt

Ennivaló receptjeink - Baracskay Angélától - Fánk projekt

A Paprika TV-ből megismert Baracskay Angéla ezúttal egy egyszerű, de annál finomabb sütit ajánl közkedvelt rovatunk, az ’Ennivaló receptjeink’ olvasóinak.
A Föld kis vásárhelyi bajnokai

A Föld kis vásárhelyi bajnokai

Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 

És ezt már olvasta?

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.