SportA magyar kadett válogatott tarolt Ausztriában

2017. március 20., hétfő
 

Március 18-án az ausztriai Tulln-ban rendezték meg a 7. Nemzetközi Tullni Ifjúsági Taekwondo Kupa versenyét.

 

 

 

 

 

 

 

Az ausztriai versenyen 4 ország közel 500 versenyzője vett részt, köztük a Magyar Taekwondo Szövetség kadett válogatottja, köztük a hódmezővásárhelyi Hwarang-Do SE két ifjú sportolójával: Czirok Krisztoferrel és Sztoján Péterrel.

Nagy létszámú magyar csapat vett részt a versenyen, mely a válogatott edzője szerint elérte célját.

− Remek hangulatú verseny volt és külön örülök, hogy sikerült elérni, hogy nagy létszámú csapatként együtt tudtunk utazni. Jól sikerült a toborzás, szépszámú kerettel folytatjuk tovább a kadett Európa-bajnokságra való készülést − értékelt Néma Norbert a 19 arany-, 10 ezüst- és 8 bronzéremmel, vagyis  összesen 37 éremmel zárult versenyt követően.

 

Az érmes helyezésekhez a vásárhelyi Czirok Krisztofer egy bronzéremmel járult hozzá.

Felkészítő edző: Balázs Éva 5.Dan klub edző és Néma Norbert 2.Dan válogatott edző

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi sikerek a Premier Művészeti Napokon

Vásárhelyi sikerek a Premier Művészeti Napokon

A versenyen egy hódmezővásárhelyi kötődésű zenekar és két ifjú énekesnő is indult, és valamennyien dobogós eredményeket értek el. Képekkel! 
Erőemelésben ismét hallatott magáról Vásárhely

Erőemelésben ismét hallatott magáról Vásárhely

Március 18-án Kunszentmárton rendezték meg az I. Betyár RAW Fekvenyomó Kupa versenyét szép vásárhelyi sikerekkel.
Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.