Kultúra, oktatásA kortárs magyar képzőművészet seregszemléje

2012. augusztus 1., szerda
 

Augusztus elsején elkezdődött az 59. Vásárhelyi Őszi Tárlatra beadott művek zsűrizése, amelynek szünetében Almási István polgármesteri jogkört gyakorló alpolgármester tartott sajtótájékoztatót.

 

 

 

 

 

 

Beszélt a kortárs művészek országos seregszemléjének történetéről. Az Őszi Tárlatról elmondható, az évek során országos jelentőségű kiállítássá nőtte ki magát. 1957. október 8-án volt az első, amely azóta is meghívásos. Olyanok jönnek el, akiknek a neve valamilyen formában összeforr Hódmezővásárhely nevével. Almási István külön kiemelte, hogy a Tornyai plakett eszmei értéke mellett, a nettó egymillió forint is egyedülálló a hazai képzőművészeti díjak között.

 

A zsűri elnöke, Dr. Nagy Imre művészettörténész, múzeumigazgató azt is hozzátette, idén először adományozzák a Fiatal Festők nívódíját, amellyel 250 ezer forint jár.

A beérkezett pályaművekről elmondta, hogy valamivel kevesebb van idén, de ez az Őszi Tárlat évtizedei alatt többször ismétlődő folyamat, hol több, hol kevesebb a pályamű. Idén 270 alkotó küldte el 674 művét, amelyekből a művészettörténészekből, valamint a különböző művészeti ágak képviselőiből álló szakmai grémium tagjai választják ki azokat a darabokat, melyeket az október első hétvégéjén nyíló kiállításon a nagyközönség elé kerül. A Pogány Gábor művészettörténész, az Őszi Tárlat kurátorának és a 14 tagú zsűrinek idén sincs könnyű dolga, hiszen 351 festményből, 151 grafikából, 144 szoborból és huszonöt, műfajilag be nem sorolható egyéb műből kell választani. Pogány Gábor kiemelte, elmondható, hogy az Őszi Tárlat mára az ország képzőművészeti állapotának hű tükre és következtetések levonására alkalmas keresztmetszete. Az elmúlt időszak és a most jelentkezett művészekre utalva kijelentette, „Úgy érzem a művészek eljutottak odáig, hogy nem lehet nem megjelenni a hódmezővásárhelyi Őszi Tárlaton.”  

 

 Az 59. Vásárhelyi Őszi Tárlat zsűrijének tagjai:

 

Dr. Nagy Imre múzeumigazgató, művészettörténész, a zsűri elnöke

Pogány Gábor művészettörténész, az Őszi Tárlat kurátora és rendezője

Hegedűsné Dékány Magdolna Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város kulturális tanácsadója

Kovács Péter Tornyai plakettes grafikus és festőművész

Kurucz István András Tornyai plakettes festőművész

Matits Ferenc művészettörténész, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus Művészeti Osztályának tagja

Nagy Attila Tornyai plakettes szobrászművész

P. Szabó Ernő művészettörténész

Szabó Ábel festőművész

Szabó Noémi művészettörténész

Szmrecsányi Boldizsár (BOLDI) Tornyai plakettes szobrászművész

Tóth Károly művészettörténész

Probstner János Ferenczy Noémi-díjas iparművész

 
 
VH
 

Hozzászólások



Még nem szólt hozzá senki! Legyen Ön az első!


Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólását köszönjük!

A Vásárhelyi Hírek Szerkesztősége lehetőséget biztosít az észrevételek, vélemények közreadására és azok széles körű megismertetésére, egymásért, városunkért.
Az olvasók hozzászólásai nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével.
A szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár illetve reklám tartalmú hozzászólások moderálására!




A rovat további cikkei

Sportolóink legszebbjei

 

Hirdetés

Mielőtt elindul, nézzen rá!

Hőtérkép
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés