Kultúra, oktatásA Klauzál iskola laptopjai

2010. december 11., szombat
 

870 laptop a kompetenciaalapú oktatás fejlesztését és az esélyegyenlőség megerősítését szolgálja.

 

December 10-én délelőtt a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Klauzál Gábor Általános Iskola is megkapta a pályázaton nyert laptopokat. Almási István alpolgármester és Szél István a Többcélú Kistérségi Társulás elnökhelyettese összesen 306 tanulói és 14 tanári laptopot adott át az iskolának. Ezzel lezárult az a pályázat, amely a kompetencia alapú oktatás módszertanának és eszközeinek széleskörű elterjesztését célozta. Szintén a pályázat céljai között fogalmazódott meg a pedagógusok tanítási módszereinek változása, a tanulóknál pedig képességeiknek megfelelő, egyénre szabott tanulás fejlesztése és megerősítése. Ebbe a programba 14 kijelölt tanulói csoportot vontak be. A képzés során a fiataloknak meg kell tanulniuk alkalmazni a mai kor info-kommunikációs eszközei által biztosított lehetőségeket. Mint azt Patócs Anikó igazgatónő portálunknak elmondta, a felméréseik szerint a tanulók 82 százalékának családjában van számítógép, tehát nem jelent nehézséget az órai munka a laptop segítségével. Erről egy angol és egy magyar nyelvtan bemutatóóra során rögtön meg is győződhettek a meghívottak.

Az elmúlt évek iskolaátszervezéseivel Hódmezővásárhely igyekezett megteremteni a gyermekek közti esélyegyenlőséget az oktatás területén. Ennek a lépésnek egyik állomása volt, az infrastruktúra fejlesztése ezzel a pályázati lehetőséggel.

 

Olvassa el ezt is!

Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közgyűlése úgy döntött: a Mátray Attila díjat az idei évben Dombi Boglárka kapja meg.
Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
Nagyszerű teakwondos eredmények

Nagyszerű teakwondos eredmények

A Diákbajnokságról és Engrich Mariann Emlékversenyről húsz dobogós helyezéssel tért haza a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki elcserélt autóját meg nem engedett módon követelte vissza.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.