Kultúra, oktatásA képekben élő táj

2010. november 5., péntek
 
A képekben élő táj

Erdély és Székelyföld hangulatát idézte az Önkormányzat és a Tiszta Lap Egyesület  november  5-én rendezett könyvbemutatója a Németh László Városi Könyvtárban.

 

 

 

 

 

 

Dr. Berényi Károly tanácsnok mutatta be a közönségnek, az est két vendégét: Váradi Péter Pált és Lőwey Lillát, akik szinte az életüket tették fel szülőföldjük megörökítésére. Több mint 30 kötetük jelent meg eddig. Ezek közül három albumot mutattak be a gyönyörű fotókat kedvelő vásárhelyieknek. Az ’Erdély-Székelyföld-Törzsében székely volt, Tamási Áron’ című kötet az író emléke, munkássága előtt tisztelgő fotóalbum. Az ’Erdély – Székelyföld – Alsó-Nyárád vidéke’ című album egy olyan tájegységet idéz, amely szellemi értékekkel is hozzájárult az erdélyi magyarság kincseinek gyarapításához A ’Székelyföld képi autonómiája’ a határon túli történelmi tájegység képi bemutatását tartalmazza. A közönségtalálkozó hangulatát, a fotóalbumok prózai kiegészítéseként Soós Csilla előadó versekkel és a Kossuth díjas író, Tamási Áron műveinek részleteivel tette teljessé. A két szerző bemutatásra került kötetein kívül, több könyvét és egy reprezentatív 2011-es falinaptárt a helyszínen kedvezményesen lehetett megvásárolni.

 

Olvassa el ezt is!

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Útban a világhírnév felé

Útban a világhírnév felé

Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.
Vásárhelyen készült a Budavári Palota vaskapuja

Vásárhelyen készült a Budavári Palota vaskapuja

Szántó Gusztáv díszműkovács családi vállalkozása alkotta újjá a Budavári Palota négy méter széles és nyolc és fél méter magas monumentális vaskapuját.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.