KözéletA katonai pálya rejtelmei

2014. június 23., hétfő
 
A katonai pálya rejtelmei

Idén öten érettségiznek katonai alapismeretekből a hódmezővásárhelyi Gregus Máté Szakképző Iskolában. Ők már szinte biztosan a katonai pályát választják.

 

Fotó: VH

 

 

Nagy Zsuzsanna, az iskola igazgatója a Vásárhelyi Hírek megkeresésére elmondta, idén is maximális, vagyis 23 fős létszámmal indul szeptembertől a katonai alapismereteket választók osztálya. A Gregusban 2011 szeptembere óta működik a KatonaSuli program. Mind a tankönyveket, mind pedig a képzést a Honvédelmi Minisztérium biztosítja. A tantervnek megfelelően ez egy kétéves időszak és a tanulók közül, akik vállalják, akár érettségizhetnek is. A tananyag több különböző területet ölel fel, azért hogy a diákok minél jobban megismerkedjenek a katonai élet sajátosságaival.  

Valószínű ők is ott lesznek június 27-én pénteken az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségének nyitott laktanya napján, amely éppen a katonai pályát hivatott bemutatni.

 

Sidló Kitti, a Társadalmi Kapcsolatok Alosztály munkatársa tájékoztatása szerint érdekes, a laikusok számára különleges katonai programmal várjuk az érdeklődőket, hiszen a rendezvény egyik célja a toborzás és a katonai pálya iránti érdeklődés felkeltése.

Ahogy fogalmazott: lesz statikus és dinamikus rész is, vagyis katonai közelharc, harcászati bemutató, fegyveres alaki bemutató, a Helyőrségi Zenekar szakalaki bemutatója. Az érdeklődők  az alakulatnál rendszeresített fegyverzeti és haditechnikai eszközökkel is megismerkedhetnek.

Mint megtudtuk, a Szegedi Toborzó és Érdekvédelmi Iroda munkatársai is eljönnek és tájékoztatást adnak a katonai pályáról.

A családokat is szívesen látják, hiszen különösen a fiuk körében köztudottan mindig izgalmas ha a harckocsikba be lehet mászni, vagy a fegyvereket meg lehet nézni, fogni. Persze lesz „nyugisabb” program is, mert a rendezvény ideje alatt kézműves foglalkozáson és arcfestésen is részt lehet venni.

 

Június 27-én 9 órától délig valós és átvitt értelemben egyaránt a vásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanya nyitott kapukkal várja az érdeklődőket.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Robbanhat a szennyvízbomba

Robbanhat a szennyvízbomba

A Csongrád megyei Mindszenten a 3200 ingatlanból 476-ra jelzálogot jegyeztetett be az önkormányzat a nemfizetés miatt. A legrászorulóbbakat a fejlesztés duplán sújtja.
Kellemes nyüzsgés városszerte

Kellemes nyüzsgés városszerte

Négy helyszín, tucatnyi program: új értelmet nyert Hódmezővásárhelyen a tömegkultúra kifejezés szombaton a Múzeumok éjszakáján. Képekkel!
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling

Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling

A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 

És ezt már olvasta?

A mártélyi tájat és az ott megélt közösségi élményeket megörökítő művek tárlata
A mártélyi tájat és az ott megélt közösségi élményeket megörökítő művek tárlata Mindössze két hétig látható a május 11-én megnyílt Mártélyi Képzőművészeti Alkotótábor idei beszámoló kiállítása.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 17. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.