Kultúra, oktatásA holokausztra emlékeztek Vásárhelyen

2019. április 24., szerda
 

Hódmezővásárhelyen a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen április 16-án emlékeztek arra a többszázezer magyar emberre, akiket a magyar társadalom előbb a politikai diskurzusban, majd jogi eszközökkel taszított ki magából, végül a szabadságuktól és az életüktől fosztott meg.

 

 

 

 


A kiállítóhelyet működtető Emlékpont intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum igazgatója, Miklós Péter a holokauszt magyarországi emléknapján rámutatott, ezzel hetvenöt éve súlyos és a magyar történelemben példátlan áldozatra kényszerítették azt a közösséget, amely kultúrájában, nyelvében és a hazájához való lojalitásában is erősen asszimilálódott a magyarsághoz.

 

A megemlékezésen Márki-Zay Péter polgármester köszöntőjét követően Árva László, a Németh László Gimnázium, Általános Iskola igazgatója, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) helyi elnöke beszélgetett Róna Tamás főrabbival, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (ORZSE) Szentírás és Talmudtudomány Tanszékének vezetőjével, a nemrég megjelent, A magyarországi zsidóság története című kötet szerkesztőjével.

 

A főrabbi elmondta: a Zsidó Közösségi Kerekasztal keretében merült fel, hogy a Keresztény-Zsidó Tanács, amely a hazai keresztény egyházak, valamint zsidó vallási szervezetek képviselőinek hivatalos tanácskozó testülete tankönyvet készítsen a magyarországi zsidóság történetének bemutatására. A kötet fejezeteinek megírására a korszakok legmeghatározóbb kutatóit kérték fel, így a tankönyv a keresztény, keresztyén és zsidó emberek együttes gondolkodásában születhetett meg az őket összekötő Örökkévalón túl a tudomány és az emberi értékek mentén. Róna Tamás elmondta: a kötet első sorban a középiskolások és a felső oktatában tanulók számára készült, de segíti a pedagógusok felkészülését is a történelem-, etika-, vagy osztályfőnöki órákra.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Lendületben a vásárhelyi bokszolók

Lendületben a vásárhelyi bokszolók

A Boxing Gym Vásárhely két öklözője ismét öregbítette a sportág vásárhelyi és hazai hírnevét. Kovács Fanni már az Európa-bajnokságra készül.

Díjazták a történelemverseny legjobbjait

Díjazták a történelemverseny legjobbjait

Közel százhúsz, vásárhelyi, székkutasi és mindszenti diák vett részt a Klauzál Gábor Általános Iskola és az Emlékpont történelemversenyén. Eredményekkkel és képekkel.
Tavaszköszöntő Mártélyon

Tavaszköszöntő Mártélyon

Részletes program.
Tizedik Kosársuli győzelem

Tizedik Kosársuli győzelem

Régi idők hangulatát idézte a Hódtói Sportcsarnokban a Vásárhelyi Kosársuli. A zsúfolásig telt lelátók előtt remek játékkal legyőzte a Veszprémet.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!