KözéletA holokauszt vásárhelyi áldozataira emlékeztek

2016. június 16., csütörtök
 

Évente két megemlékezést tartanak Vásárhelyen: április 16-a a holokauszt magyar áldozatainak emléknapja. Azokra a magyaroktra emlékezünk ezen a napon, akiket a nácizmus zászlaja alatt 68 évvel ezelőtt megfosztottak jogaiktól.

 

 

 

 

 

A másik emléknap június 16-a, amikor 1944-ben ezen a napon elhurcolták a város 737 zsidó polgárát.A vásárhelyi zsinagóga órája a mai nap is azt az időpontot – tíz óra tíz percet – mutatja, amikor 72 éve, Hódmezővásárhelyen akkoriban ezerötszáz zsidó lakott, és a városban a Beretzk Pál polgármester-helyettes által vezetett helyi közigazgatás ellenállása eredményként nem jelöltek ki gettót.

 

A kutatás 470 vásárhelyi zsidó mártírt tart számon, rájuk emlékeztek ma délelőtt 11 órától a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen és a Zsinagógában.

A megemlékezésen Vanderstein Noémi, az Országos Rabbiképző — Zsidó Egyetem doktorandusza tartott előadást a zsidó gyász- és temetkezési szokásokról „Jobb a név a jó olajnál és jobb a halál napja a születés napjánál”, Kohelet könyvéből választott címmel.

– Egy-egy zsidó település létrehozásakor az elsők között jelölték ki a temető helyét – mondta el az előadó, aki részletezte a hagyományos zsidó családokban a halálesetkor követett szokásokat, így például azt, hogy a kancsóból olyankor az udvarra öntik a vizet, a haláleset visszafordíthatatlanságát szimbolizálva.

A halott öltöztetését a hagyomány szerint csak arra jogosult személy végezheti, az elhunytra fehér ruhát öltenek, a feje alá a szentföldről származó földnek kell kerülnie, s a halottat a temetéshez egyszerű koporsóba fektetik. A gyászolók a búcsúztató szertartás kezdetén ruháikat megszaggatják, ezzel is kifejezve örömtelenségüket, míg a halottat a sírig kísérő útjuk során hétszer állnak meg imádkozni.

Vanderstein Noémi a zsidó temetőket ismertetve beszélt arról, hogy kell, hogy legyen egy – a keresztény megnevezés szerinti ravatalozóhoz hasonló – szertartási épület, ahol a halott öltöztetése és a gyászolók ruháinak megszaggatása is történik.

A zsidó szokások szerint a temetést követő harminc napban nem látogatják a sírhelyet, megnyugvást hagyva a halottnak és saját lelküknek is, majd az egy hónap elteltével mennek ki először a temetőbe. A sírokon héberül olvasható az elhunyt neve, valamint egy-egy jel, amely a halottnak a közösségben betöltött szerepére utal. A zsidó temetőbe nem visznek virágot, csak kavicsot helyeznek a sírra – így nem kerülhet egyik sírra kisebb, míg a másikra nagyobb sírcsokor, viszont a kavicsok száma jelzi, hogy hányan emlékeznek az elhunyt személyre.

 

Az előadást követően a megemlékezés résztvevői a zsinagóga előterében elhelyezték az emlékezés mécseseit és köveit, miközben egy – idén januárban a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen megvalósított projekt során rögzített – felvételen a Németh László Gimnázium diákjai olvasták fel a vásárhelyi holokausztáldozatok névsorát. 

Erről bővebben itt olvashat:

Az oda vezető út megismerése

 

 

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Élj a mának, tiszavirág!

Élj a mának, tiszavirág!

Idén is éppen ezekben a napokban aktuális! Varga András fotós a Vásárhelyi Hírek részére a minden évben azonos "vízi koreográfia" pillanatait örökítette meg. Képsorozat!
Zenei élmény a legjobbakkal

Zenei élmény a legjobbakkal

A Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai koncerteznek Hódmezővásárhelyen, az Ótemplomban. Regisztráció nélkül is lesz jegy a szombat esti koncertre.  
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.