Kultúra, oktatásA Házsongárdi Temető felejthetetlen hangulata képekben

2010. október 27., szerda
 
A Házsongárdi Temető felejthetetlen hangulata képekben
Nem tartozik az olcsó könyvek kategóriájába a két kötetes fotóalbum, de élmény kézbe venni

Tegnap Kolozsvárott tartottak könyvbemutatót, ma délután pedig már Hódmezővásárhelyen a Németh László Városi Könyvtárban ismerkedhettek az érdeklődők az Örök Házsongárd című reprezentatív két kötetes albummal. A sok évszázados magyar írásbeliség nagyjainak nyugvóhelyét és egyben az emlékezések kegyhelyét bemutató albumok gyönyörű fotóanyaga Gránitz Miklós budapesti fotóművészt dícséri. A könyvhöz Jókai Anna és Lászlóffy Aladár írt ajánló sorokat. A fotóalbum megjelenését Hódmezővásárhely városa is támogatta a határon túli magyar programok megsegítésére elkülönített alapból. A két kötet bolti ára egy kicsit borsos: 7980, illetve 9600 forint, ezért érdemes például a budapesti Pharma Press Kiadónál megvenni, 30 százalék kedvezménnyel. Aki pedig lemaradt a tegnapi könyvbemutatóról, november 10-én Budapesten a Magyar Művészeti Akadémián találkozhat a könyv alkotóival.
 

Olvassa el ezt is!

Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

A Nemzeti Választási Bizottság által kiszabott büntetést, amelyet a Kúria is jóváhagyott, most az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
Sikerült nyerni a harmadik meccsen

Sikerült nyerni a harmadik meccsen

A kosársuli megismételte az első meccsen látott teljesítményt, ezúttal is 30 ponttal nyert, így megnyerte a párharcot és a 9. helyért játszhat a bajnokság végén.
A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan

A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan

Május 7-én este hazai pályán kezdte az NB I/B Zöld csoport 9. helyéért zajló párharcot a Vásárhelyi Kosársuli.
Az agrárium ünnepe

Az agrárium ünnepe

Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.