SportA hazai pályán kell javítani

2017. április 29., szombat
 
A hazai pályán kell javítani

A Győr nyerte magabiztosan a Kosársuli elleni párharc első felvonását az NBI B csoportos bajnokság felsőházában.

 

 

 

 

 

Vas Péteréknek 27 pontos hátrányt kell ledolgozniuk ahhoz, hogy az 5. helyért játszhassanak az utolsó körben. 

 

A hazaiak eszméltek hamarabb a feldobás után, 8-2-nél viszont a vásárhelyiek is erőre kaptak. Olyannyira, hogy sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A negyed végére viszont 28-21-re megint a győriek vezettek, akiknél Puszta és Kovács remekelt, a másik oldalon Szabó és Varga vitte a prímet.

 

Folytatódott az utolsó percek forgatókönyve: a Rába-partiak pörögtek, és gyorsan-frissen olyan rohanást produkáltak, amiből 18 pontos előnnyel jöttek ki. (43-28) A legjobban Puszta célzott ebben az időszakban, de társai sem voltak sokkal kevésbé hatékonyak. A kék-sárgák nem igazán találták annak a bizonyos fonálnak a végét, így Vasék a félidőben jelentős hátrányban hallgatták Utasi Gábor edző instrukcióit.

 

A fordulást követően úgy tűnt, hogy oda is figyeltek a Kosársuli játékosai mesterük szavaira, mert Vas, Szabó és Kelemen hozta zavarba a Győr-Moson-Sopron megyeieket. Ez olyannyira jól ment nekik, hogy Rostás Imre és Varga Zalán pontjai után már a Győrnek volt meleg a pite: 1 pontra olvadt az előnyük. Ebben a Hódmezővásárhely feljavult védekezése is igen jelentős szerepet játszott. Gombásék viszont újból erőre kaptak, hullámvasútra ültetve ezzel a vásárhelyieket, akiktől megint csak tisztes távolságra kerültek.

 

Vas Péteréknek 10 perce volt, hogy elérhető közelségbe kerüljenek riválisaikhoz képest, mivel a  kuparendszerben zajló párharcban a pontkülönbség is dönthet arról, hogy ki játszhat majd a következő körben az 5. helyért. Az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC ebben nem igazán akart partner lenni, az egyre jobban belelendülő Baruta kosarait követően már 15 ponttal mentek, sőt a lefújásig még tovább is erősítették vezető pozíciójukat már-már eldöntve a továbbjutás sorsát.

 

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - Vásárhelyi Kosársuli 110-83 (28-21, 26-17, 25-26, 30-19)

NBI B csoportos kosárlabda mérkőzés, rájátszás felsőház.
Vezette: Szalai Zs. Magyari T. és Esztergályos R.

Győr, Egyetemi Sportcsarnok, 45 néző.

Kosársuli: SZABÓ 23/6 , Béres 9/6, Rostás I. 16, Vas 9/3, Varga. 17/3
Csere: Kelemen 5, Molnár -, Rostás G. 4, Szabó B. -
Edző: Utasi Gábor

 

Utasi Gábor: "Nagyon lassú tempóban kezdtük a meccset, a támadásaink pontatlanok voltak, a védelmünk pedig átjáróház. A szünet után 5 perc alatt visszajöttünk a meccsbe, de elég volt néhány rossz döntés ahhoz, hogy újra meglépjen a Győr. Hazai pályán javítani fogunk!"

 

A visszavágót május 6-án 18 órakor szombaton rendezik a Hódtói Sportcsarnokban.

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

A versenyek is érlelik a szakmai tudást

A versenyek is érlelik a szakmai tudást

A Corvin Mátyás Szakképző egy-egy diákja is versenyzett az idei Szakma Sztár Fesztiválon és annak keretén belül a SkillsHungary nemzeti döntőn.
Legalább egy év csúszás?

Legalább egy év csúszás?

Leállították Vásárhelyen a közműkiváltás munkálatait, a május 8-tól tervezett nagy útlezásárok is elmaradnak. Válaszokra vár mindenki.
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.